1 Első elbeszélésemet mindafelől írtam, óh Teofilosz, amit Jézus kezdetben tett és tanított
2 addig a napig, amelyen az égbe felvétetett. Ezt megelőzően a Szent Szellemen át parancsot adott az apostoloknak, akiket magának kiválasztott.
3 Azután, hogy szenvedett, sok bizonysággal állott élve az apostolok elé, úgyhogy azok negyven napon át láthatták őt, és ezalatt az Isten királyságáról szólt hozzájuk.
4 Mialatt együtt volt velük, megparancsolta nekik, hogy Jeruzsálemből ne távozzanak el, hanem várják meg az Atya ígéretét, „melyet hallottatok tőlem.
5 Mert János vízbe merített, ti ellenben nem sok nap múltán Szent Szellembe fogtok bemerülni."
6 Akik a parancsra egybegyűltek, megkérdezték őt: „Uram, a mai időben állítod-e helyre Izraelnek a királyságot?"
7 Jézus ezt felelte nekik: „Az időtartamokat és időpontokat, melyeket az Atya saját hatáskörébe helyezett, nem a ti dolgotok tudni,
8 hanem azáltal, hogy a Szent Szellem rátok száll, hatalmat fogtok kapni, s mind Jeruzsálemben, mind Júdeában és Samáriában el egész a föld széléig tanúim lesztek."
9 Ahogy ezeket elmondta, szemük láttára felemelkedett, azután felhő vette hátára, s elszakította szemüktől.
10 De mialatt meredten néztek a mennybe távozó után, fehér ruhában hirtelen két angyal állott eléjük,
11 és megszólította őket: „Galileai férfiak, miért állótok itt, s néztek a mennybe? Az a Jézus, aki tőletek a mennybe felvétetett, ugyanazon a módon jő majd el, ahogy őt a mennybe menni láttátok."
12 Ekkor az Olajfák kertjének nevezett hegyről, mely Jeruzsálemtől szombatnapi járóföldre van, visszatértek Jeruzsálembe.
13 Amikor beértek, felmentek abba a felsőházba, amelyben szállva voltak, éspedig Péter, János, Jakab, András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia és a buzgó Simon, meg Júdás, a Jakab fia.
14 Ezek mindannyian egy indulattal és állandóan imádkoztak az asszonyokkal, továbbá Máriával, Jézus anyjával és Jézus testvéreivel együtt.
15 Azokban a napokban a testvérek közepette, mikor körülbelül százhúsz főnyi tömeg volt együtt, felállott Péter, és szólni kezdett:
16 ”Férfiak, Testvéreim! Be kellett teljesülnie az írásnak, melyet a Szent Szellem Dávid száján át előre megmondott Júdásról, ki vezetőjük lett azoknak, akik Jézust elfogták,
17 mert őt közénk számítottuk, és sorsjuttatásképpen kapta ezt a szolgálatot, amelyet mi teljesítünk.
18 Ez a Júdás telket szerzett a hamisság béréből, azután hanyatt-homlok zuhant alá, úgyhogy kettéhasadt, és minden bele kiomlott.
19 A dolog Jeruzsálem összes lakói előtt ismeretessé vált, úgyhogy azt a telket saját nyelvükön „Akeldamák"- ak nevezték el, mi azt jelenti: vérmező.
20 Meg van írva ugyanis a Zsoltárok Könyvében: Legyen hajléka pusztává; lakó ne éljen benne! Továbbá: felügyelői hivatalát más nyerje el.
21 Kell tehát, hogy valaki tanúbizonysága legyen az ő feltámadásának azok közül a férfiak közül, akikkel együtt jártunk az egész idő alatt, ameddig Jézus, az Úr ki- és bejárt közöttünk,
22 tehát a János bemerítésétől fogva addig a napig, amelyen Jézus felvétetett tőlünk."
23 Erre előállítottak két férfit: a Barsabásnak nevezett Józsefet, kinek Jusztusz (igazságos) volt a mellékneve és Mátyást,
24 majd ilyen szavakkal imádkoztak: „Te mindeneknek szívét ismerő Úr, jelöld meg, hogy e kettő közül kit választottál ki,
25 hogy elnyerje ennek a szolgálatnak és apostolságnak helyét, melyről Júdás félretért, hogy a saját helyére jusson."
26 Sorsot vetettek rájuk, és a sors Mátyásra esett, kit azután a tizenegy apostollal együvé számítottak.
1 Mikor pünkösdnek (az ötvenediknek) napja betelt, s mindannyian ugyanazon a helyen egy indulattal együtt voltak,
2 hirtelen zúgás támadt a mennyből, mintha erős sodró szél jönne, és az betöltötte az egész házat, amelyben ültek.
3 Majd tüzes nyelvekhez hasonló jelenségek lettek láthatókká rajtuk, melyek szétoszlottak, s minden egyesükre ült belőlük.
4 Ezzel mindannyian megteltek Szent Szellemmel, és különböző nyelveken kezdtek szólani, amint a Szellem adta nekik, hogy megnyilatkozzanak.
5 Jeruzsálemben akkor az ég alatt lakó összes nemzetekből zsidók, lelkiismeretes férfiak tartózkodtak.
6 Mikor az a zúgás felhangzott, zavart tömegben ömlött össze a sokaság, mert ki-ki a saját nyelvén hallotta őket beszélni.
7 Magukon kívül voltak, csodálkozva mondták: „Hiszen ezek, akik beszélnek, mind galileabeliek:
8 Hogy lehet hát, hogy mindannyian a saját nyelvünkön halljuk őket szólani, amelyben születtünk?
9 Pártusok, médek, elámiták, Mezopotámia, Júdea, Kappadócia, Pontus és Ázsia,
10 Fridia, Pamfilia, Egyiptom, a líbiai s cirénei vidékek lakói, római jövevények, zsidók is, közeledők is,
11 krétaiak és arabok halljuk, hogy a mi nyelvünkön szólják az Isten felséges tetteit!"
12 Mindannyian magukon kívül voltak hát, és kétségek között kérdezte egyik a másikat: „Mi akar ez lenni?"
13 Mások gúnyolódva szóltak: „Édes bortól részegedtek meg."
14 Azonban előállott Péter a tizeneggyel együtt, és hangját felemelve a következőképpen szólott hozzájuk: „Zsidó férfiak, s Jeruzsálemben tartózkodó idegenek! Legyen mindannyiótoknak tudtára, és vegyétek fületekbe szavaimat mindannyian,
15 semmiképpen sem részegek ezek, mint ahogy ti vélitek, hiszen a nappalnak még csak a harmadik órája van,
16 hanem csak az történt, amit Jóel prófétán át megmondott már:
17 „Úgy lesz az utolsó napokban - szól az Isten -, Szellememből öntök ki minden húsra, fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, ifjaitok látomásokat látnak, véneitek álmokat álmodnak,
18 sőt Szellememből rabszolgáimra és rabszolgálóimra is ki fogok önteni, és azokban a napokban prófétálni fognak.
19 Azután csodákat rendelek fenn az égre, és jeleket alant a földre: vért, tüzet, gomolygó füstöt,
20 a nap sötétségre fordul át, a hold vérré válik, minek előtte az Úrnak nagy és tündöklő napja eljő.
21 Akkor úgy lesz, hogy aki az Úrnak nevét segítségül hívja, meg fog menekülni."
22 Izráeli férfiak! Halljátok meg ezeket a szavakat: A názáreti Jézust, azt a férfit, akit az Isten ti közöttetek hatalmas erőkkel, csodákkal és jelekkel igazolt, melyeket ő általa tett, amint magatok tudjátok,
23 miután Isten elhatározott szándékkal és előzetes tudással nektek Őt kiadta, ti törvényszegő kézzel keresztre szegeztétek és megöltétek.
24 Isten azonban a halál fájdalmait feloldotta, és feltámasztotta őt, mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa őt.
25 Dávid ugyanis így szól róla: „Mindenkoron (már eleve) magam előtt láttam az Urat, mert jobbomon van ő, hogy meg ne inogjak.
26 Ezért vígadott a szívem, és ujjongott a nyelvem: még a húsom is azzal a reménységgel lakik itt,
27 hogy nem fogod lelkemet a láthatatlan országban hagyni, sem nem adod oda Jámborodat, hogy rothadási lásson.
28 Életre vivő utakat ismertettél meg velem. Orcáddal együtt lakva meg fogsz majd tölteni jókedvvel."
29 Férfiak, Testvéreim! Legyen szabad nekem ősatyánk, Dávid felől nyíltan megmondanom nektek, hogy ő életének végére jutott, el is temették, és sírja a mai napig nálunk van.
30 Ám miután ő próféta volt, és tudta azt, hogy Isten esküvel esküdött neki arra, hogy ágyékának gyümölcséből származó utódot fog ültetni trónjára,
31 előre látva beszélt a Felkent feltámadásáról, hogy sem a láthatatlan országban nem marad vissza, sem rothadási nem lát a húsa.
32 Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, aminek mi mindnyájan tanúi vagyunk.
33 Miután tehát Isten jobbjára felemelték őt, s az Atyától a Szent Szellem ígéretét kapta, kiöntötte a Szent Szellemet, amit ti most láttok is, hallotok is.
34 Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hisz ő maga mondja: Monda az Úr az én uramnak: „Ülj jobbom felől,
35 míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem."
36 Teljes bizonyossággal tudja meg azért Izrael egész háza, hogy Isten Úrrá, s Felkentté tette őt, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek."
37 Mikor ezt hallották, a szó átszúrta a szívüket, s ők így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: „Mit cselekedjünk, testvéreink, férfiak?"
38 „Térjetek más felismerésre! - mondta nekik erre Péter -, és merítkezzetek be mindannyian a Felkent Jézusnak nevébe vétkeitek bocsánatára, és majd elnyeritek a Szent Szellem ajándékát.
39 Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek, valamint mindazoknak, akik messze vannak, akiket az Úr, a mi Istenünk még el fog hívni."
40 Sok más szóval tett erős bizonyságot, és úgy kérlelte őket: „mentsétek meg magatokat ettől az elferdült nemzedéktől!"
41 Azok mármost, akik szavát örömmel fogadták, bemerítkeztek, úgyhogy aznap mintegy háromezer lélek csatlakozott az eklézsiához.
42 Ezek kitartóan foglalkoztak az apostolok tudományával, a közösséggel, a kenyér megtörésével és az imádkozásokkal.
43 Minden lélekben félelem támadt. Sok csoda és jel történt az apostolok által.
44 Mindazok, akik hittek, mindenüket közösen egy helyen tartották,
45 szerzeményeiket és vagyonukat eladták, és mindenkivel megosztották, ahogy kinek-kinek szüksége volt rá.
46 Amellett naponként egy indulattal állandóan a szent helyen tartózkodtak; házanként kenyeret törtek, ujjongó és egyszerű szívvel részesedtek az eledelben,
47 magasztalták Istent, és kedvesek voltak az egész népnek. Az Úr pedig azon a helyen naponta csatolt az eklézsiához megmenekülőket.
1 Péter és János az imádkozás órájában, kilenckor felmentek a szent helyre.
2 Oda szoktak hordani egy férfit, ki anyja méhétől fogva sánta volt. Napról napra a szent helynek úgynevezett Szép Kapujában helyezték el a sántát, hogy a szent helyre bemenőktől könyöradományt kéregessen.
3 Mikor a sánta látta, hogy Péter és János belépni készülnek a szent helyre, kérte őket, hogy adjanak neki könyöradományt.
4 Péter azonban Jánossal együtt rászegezte szemét, és így szólt: „Tekints ránk!"
5 Az feléjük fordult, és várta, hogy valamit kapni fog tőlük.
6 Péter azonban ezt mondta: „Ezüstöm és aranyam nincsen, csak amim van, azt adom neked: a Felkentnek, a Názáreti Jézusnak nevében járj!"
7 Azzal jobb kezénél fogva megragadta, és felegyenesítette őt. Azonnal megszilárdult annak talpa és bokája,
8 úgyhogy felugorva talpára állt, járt, bement velük a szent helyre, járt, ugrándozott, és magasztalta az Istent.
9 Mikor látták, hogy jár és magasztalja az Istent,
10 az egész nép ráismert, hogy ő ült könyöradományt kéregetve a szent hely Szép Kapujában, úgyhogy döbbenettel és csodálattal töltötte meg őket az, ami vele történt.
11 Mialatt a sánta Péterhez és Jánoshoz ragaszkodott, s nagy megdöbbenéssel az egész nép köréjük futott a Salamonról elnevezett tornácba,
12 Péter, amint ezt látta, beszédet intézett a néphez: „Izraeli férfiak, miért ejt csodálkozásba ez a dolog titeket? Miért meredtek ránk szemetekkel, mintha saját hatalmunkkal vagy istenfélelmünkkel vittük volna véghez, hogy ez az ember járjon?
13 Csak az történt, hogy Atyáinknak Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene megdicsőítette ezzel gyermekét Jézust, kit azonban ti Pilátus színe előtt elárultatok és megtagadtatok. Pilátus úgy ítélt, hogy elbocsátja őt,
14 ti azonban a Szentet és Igazságost megtagadtátok, és azt kértétek, hogy a gyilkos férfit adja ki kegyelemből nektek,
15 az élet elkezdőjét pedig megöltétek, ellenben Isten őt a halottak közül feltámasztotta, minek mi tanúi vagyunk.
16 Az ő nevébe vetett hitnek alapján ezt azembert, akit láttok és ismertek, az Ő neve tette szilárddá, a hit ő általa adta neki ezt az épséget mindnyájatok szeme láttára.
17 Most hát, testvéreim, tudom, hogy ti is, valamint fejedelmeitek is értelmetlenségből cselekedtetek,
18 ellenben Isten ekképp teljesítette azt, amit az összes próféták száján át eleve megígért, hogy Felkentjének szenvednie kell.
19 Térjetek hát más felismerésre, és forduljatok meg, hogy vétkeiteket kitörölhesse,
20 hogy az Úrnak orcájától eljöhessenek a felüdülés időszakai, s elküldhesse nektek a Felkent Jézust, akit eleve erre rendelt,
21 kit ugyan a mindenek helyreállításának idejéig, melyről szent prófétáinak száján keresztül öröktől fogva szólott, a mennynek kellett befogadnia.
22 Hiszen már Mózes mondta, hogy az Úr, az Isten, Prófétát fog támasztani testvéreitek közül, olyant, mint engem. Rá fogtok hallgatni mindabban, amit szólni fog hozzátok,
23 de minden lelket, aki nem hallgat arra a prófétára, a nép közül mindenestül ki fognak irtani.
24 Sámueltől fogva az összes próféták, akik csak sorjában egymás után szóltak, előre megígérték ezeket a napokat.
25 Ti vagytok a prófétáknak és ama szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáitokra vonatkozólag rendelt el, mikor Ábrahámhoz így szólt: Magoddal fogják egymást áldani a föld összes nemzetségei.
26 Miután azonban Isten gyermekét feltámasztotta, először nektek küldötte őt el, hogy amennyiben közületek minden egyes lélek elfordul rosszaságaitól, megáldhasson titeket."
1 Még beszéltek a néphez, amikor odaléptek hozzájuk a papok, a szent hely parancsnoka és a sadduceusok,
2 mert nehezen szívelték el, hogy tanították a népet, és azt hirdették, hogy Jézusban nyerhető el a halottak közül való feltámadás.
3 Rájuk vetették hát kezüket, és másnapig őrizetbe helyezték őket. Mert akkor már este volt.
4 Azok közül, akik az Igét hallgatták, sokan hittek, úgyhogy a hívő férfiak száma körülbelül ötezerre emelkedett Jeruzsálemben.
5 Másnap azután összegyűltek az elöljárók, a vének és az írástudók Jeruzsálemben,
6 továbbá Annás főpap, Kajafás, János és Alexander, és mindazok, akik főpapi származásúak voltak.
7 Középre állították, azután kikérdezték őket: „Micsoda hatalommal, micsoda névvel tettétek ezeket?"
8 Akkor Péter megtelt Szent Szellemmel, és így beszélt: „Népünk elöljárói és ti, vének!
9 Ha ma egy erőtelen emberrel tett jócselekedet miatt folyik a vizsgálat ellenünk afelől, hogy ki által menekült az meg,
10 legyen mindnyájatoknak, és Izrael egész népének is tudtára, hogy a Felkent Jézusnak, a Názáretinek neve által, akit ti megfeszítettetek, kit azonban az Isten a halottak közül feltámasztott, Ő általa áll ő itt egészségesen előttetek.
11 ő az a kő, akit ti, az építők, megvetettetek, ki mégis a szeglet fejévé lett.
12 Nincs senki másban menekülés! Nem is adatott az emberek között az ég alatt más név, melyben a menekülést keresnünk kell."
13 Ahogy Péternek meg Jánosnak bátor előadását figyelték, és meggondolták, hogy tudományban járatlan és beavatatlan emberek, elámultak. Arra is visszaemlékeztek, hogy Jézussal együtt voltak.
14 Miután azt is látták, hogy a meggyógyult ember is ott áll velük együtt, semmi ellenvetésük nem lehetett.
15 Megparancsolták hát, hogy menjenek ki a nagytanács elől, azután számot vetettek egymással:
16 „Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Hiszen mindenkitől ismert csodajel történt rajtuk keresztül, mely nyilvánvaló Jeruzsálem összes lakói előtt, és le nem tagadhatjuk!
17 De hogy a dolog ne terjedjen a nép közé, megfenyegetjük őket, hogy e névről többé egy embernek se szóljanak."
18 Erre behívták őket, és megparancsolták nekik, hogy Jézus nevét többé ne kiáltozzák, se ne tanítsanak róla.
19 Péter és János azonban így nyilatkoztak előttük: „ítéljétek meg, igazságos dolog-e Isten előtt, hogy rátok inkább hallgassunk, mint Istenre?
20 Nem tehetjük meg, hogy ne szóljuk azt, amit láttunk és hallottunk."
21 Azok erre megfenyegették, de elbocsátották őket, mert a nép miatt nem találtak semmi módot arra, hogy megbüntessék őket, mert mindannyian dicsőítették az Istent azért, ami történt.
22 Az az ember, akivel a gyógyulásnak ez a jele történt, több volt negyven évesnél.
23 Miután elbocsátották őket, öveikhez mentek, és hírül adták mindazt, amit a főpapok és vének nekik mondottak.
24 Azok, miután meghallgatták, egy indulattal felemelték szavukat, és így szólottak Istenhez:
25 "Parancsolunk, te alkottad a mennyet és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van! Te mondottad atyánknak, Dávidnak, a te szolgádnak szájával a Szent Szellemen át: Miért féktelenkednek a nemzetek, és miért van gondjuk a népeknek a hiábavalóságra?
26 Előálltak a föld királyai, és egybegyűltek a fejedelmek az Úr ellen és Felkentje ellen.
27 Hát valósággal összegyűltek ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a nemzetekkel és Izrael népeivel, szent gyermeked, Jézus ellen, akit te felkentél,
28 hogy megtegyék, aminek megtörténését kezed és szándékod eleve elhatározta.
29 Most hát, Uram, tekints fenyegetéseikre, és adj rabszolgáidnak arra lehetőséget, hogy teljes szabadsággal szólhassák Igédet,
30 mialatt te kezedet kinyújtod, hogy gyógyulások, s gyermekednek, Jézusnak szent neve által jelek és csodák történjenek."
31 Miután könyörögtek, megmozdult a hely, ahová összegyűltek, megteltek valamennyien Szent Szellemmel, és nagy szabadsággal szólták az Isten beszédét.
32 A sokaságnak, amely hitt, szíve-lelke egy volt. Vagyonából senki semmit sem mondott a magáénak, hanem mindenük közös volt.
33 Az apostolok nagy hatalommal tettek tanúságot az Úrnak, Jézusnak feltámadásáról, és mindnyájukon nagy kegyelem nyugodott.
34 Mert szűkölködő egy sem volt közöttük. Akik ugyanis telkeket és házbirtokokat szereztek, eladták birtokaikat, az eladottaknak árát elhozták,
35 és az apostolok lábához tették, azután széjjelosztották, ahogy kinek-kinek a szüksége kívánta.
36 József, akit az apostolok a Barnabás melléknévvel láttak el, minek jelentése: bátorítás fia, aki ciprusi származású levita volt,
37 miután volt egy szántóföldje, azt eladta, a pénzt elhozta, és az apostolok lábához tette.
1 Valami Anániás nevű ember is a feleségével, Szafírával eladta szerzeményét,
2 az árából felesége tudtával félretett magának valamit, többi részét pedig az apostolok lábához helyezte.
3 Péter megszólította: „Anániás, miért töltötte meg a Sátán szívedet, hogy megcsald a Szent Szellemet, és a telek árából félre tégy magadnak?
4 Ha megmarad a telek, nem neked maradt volna-e meg, s ha eladtad, nem volt-e hatalmadban az ára? Miért határoztad el ezt a dolgot szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek."
5 Anániás, ahogy e szavakat hallotta, leroskadt, és kilehelte lelkét. Mindazokra, akik ezt hallották, nagy félelem szállt.
6 Azután felkeltek a fiatalok, felszedték, kivitték és eltemették.
7 Történt, hogy körülbelül három óra elteltével a felesége is bement, de nem tudta, hogy mi történt.
8 Péter őt is megszólította: „Mondd meg nekem, hogy ennyiért adtátok-e el a telket?" „Igen, annyiért" - felelte az.
9 Erre Péter ezt mondta neki: „Mi az oka, hogy összebeszéltetek, hogy az Úrnak Szellemét megkísértsétek? Látod, az ajtóban van azoknak lába, kik férjedet eltemették, és téged is ki fognak vinni."
10 Erre tüstént a Péter lábához esett, és kilehelte lelkét. Mikor az ifjak bementek, halva találták; kivitték, és eltemették férje mellé.
11 Nagy félelem szállott ezzel az egész eklézsiára s mindazokra, akik hallottak e dolgokról.
12 Különben az apostolok kezei által sok jel és csoda történt a nép között. Mindannyian egy indulattal a Salamon tornácában tartózkodtak.
13 Ám a többiek közül senki sem mert hozzájuk csatlakozni, de a nép magasztalta őket.
14 Mindig többen csatlakoztak hozzájuk olyanok, akik az Úr által hittek: férfiaknak és asszonyoknak nagy sokasága,
15 úgyhogy még a terekre is elvittek erőtleneket, s nyugágyakon és hordágyakon ott elhelyezték őket, hogy esetleg az arra menő Péternek az árnyéka essék közülük valakire.
16 A Jeruzsálemet körülvevő városokból is tömegestől özönlöttek össze, s magukkal hoztak erőtleneket és tisztátalan szellemektől gyötörteket - ezek is mindnyájan meggyógyultak.
17 Felkelt azonban a főpap mindazokkal együtt, akik vele tartottak, ők lévén a sadduceusok felekezete, s megteltek irigységgel,
18 kezüket rávetették az apostolokra, és a községi börtönbe vetették őket.
19 Ám az Úrnak egy angyala az éj alatt felnyitotta a börtön ajtóit, kivezette őket és így szólt:
20 „Menjetek, álljatok fel a szent helyen, és szóljátok ott a népnek ennek az életnek összes Igéit."
21 Ahogy ezt hallották, szürkület felé bementek a szent helyre és tanítottak. Közben megjelent a tanácsházban a főpap és környezete, összehívták a nagytanácsot, Izrael fiai közül a vének egész tanácsát, majd elküldték a börtönbe, hogy vezessék elő az apostolokat.
22 Mikor azonban a szolgák odaérkeztek, nem találták őket a börtönben, visszaérkeztek hát és hírül vitték:
23 „A börtönt teljes biztonsággal lezárva találtuk, az őrök ott álltak az ajtókban, mikor azonban kinyitottuk, benn senkit sem találtunk."
24 Mikor a szent hely parancsnoka s a főpapok e szavakat hallották, zavarban voltak miattuk, nem értették, hogy mit jelent ez a dolog.
25 Megjelent azonban valaki, és hírül hozta nekik: „Lám, azok a férfiak, akiket ti börtönbe vetettetek, a szent helyen állanak, és tanítják a népet."
26 Ekkor a parancsnok a szolgákkal együtt odament, és elhozta őket, de nem erőszakkal, féltek ugyanis a néptől, hogy még megkövezik őket.
27 Elhozták hát, és a nagytanács elé állították az apostolokat. A főpap vallatni kezdte őket:
28 „Szigorú paranccsal parancsoltuk meg nektek - szólott --, hogy ezt a nevet hangoztatva ne tanítsatok, ti ellenben be-töltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és reánk akarjátok hozni annak az embernek a vérét."
29 Péter és az apostolok azonban így feleltek: „Istennek kell-e inkább engedelmeskednünk, vagy embereknek?
30 Atyáinknak Istene feltámasztotta azt a Jézust, akit fára függesztve megöltetek.
31 őt az Isten vezérül és megmentőül jobbjára felemelte, hogy Izraelnek a más felismerésre térést és vétkek bocsánatát adhassa.
32 Mi vagyunk e dolgoknak tanúi, továbbá a Szent Szellem, kit az Isten azoknak adott, akik neki engedelmeskednek."
33 Mikor ezt hallották, fogukat csikorgatták, s az volt a szándékuk, hogy megölik őket.
34 Felkelt azonban a nagytanácsban egy Gamáliel nevű farizeus, az egész nép előtt becsült törvénytudó, s megparancsolta, hogy kevés időre távolítsák el az embereket,
35 azután ezt mondta a
36 tanácsbelieknek: „Izraeli férfiak, őrizkedjetek attól, hogy bármit is tegyetek ezekkel az emberekkel!Napjaink előtt előállt ugyanis Teudás, ki magát valami nagynak mondotta, s mintegy négyszáz ember hajlott utána. Ezt az embert megölték, azután mindazok, akik neki hitelt adtak, szétszóródtak és semmivé lettek.
37 Utána az összeírás idejében a galileai Judás állott elő, és tekintélyes számú népet vitt magával a pártütésbe, elveszett ő is, és szétszórták mindazokat, akik hitelt adtak neki.
38 Ami a mostani esetet illeti, azt mondom nektek, álljatok el ezektől az emberektől, és hagyjátok menni őket; mert ha emberektől van ez a szándék és ez a tett, úgyis felbomlik,
39 de ha Istentől van, nincs hatalmatok arra, hogy megsemmisítsétek őket, sőt esetleg még az Isten ellen harcolás vétke bizonyulhat rátok."
40 Azok engedtek neki, majd behívták az apostolokat, megverették őket, s megparancsolták, hogy Jézus nevére hivatkozva ne beszéljenek, majd elbocsátották őket.
41 ők meg örvendezve mentek el a nagytanács színe elől amiatt, hogy méltóknak ítélték őket arra, hogy ama névért megbecstelenítést szenvedjenek.
42 Azután mindennap a szent helyen és házanként is nem szűntek meg tanítani és a Felkent Jézus örömüzenetét hirdetni.
1 Ezekben a napokban a tanítványok megszaporodásakor zúgolódás támadt a hellenisták részéről a hebraisták ellen, hogy a mindennapos felszolgálásban az ő özvegyeiket mellőzés érte.
2 A tizenkettő erre összehívta a tanítványok sokaságát és így szólt: „Nem Istennek tetsző dolog az, hogy az Isten Igéjét elhanyagolva felszolgáljunk az asztaloknál.
3 Szemeljetek ki hát, testvéreink, magatok közül hét olyan férfit, akinek jó híréről tanúságot tesznek, kik Szellemmel és bölcsességgel vannak telve, hogy őket e szükség pótlására beállítsuk,
4 mi pedig állandóan az imádkozással és az Ige szolgálatával fogunk foglalkozni."
5 Megtetszett a beszéd az egész sokaságnak, s kiválasztották Istvánt, egy hittel és Szent Szellemmel telt férfiút, továbbá Fülöpöt, Prokhoruszt, Nikánort, Timónt, Parmenászt és egy antiókhiai csatlakozót, Nikolaoszt.
6 Ezeket az apostolok elé állították, és azok imádkozás után rájuk tették kezüket.
7 Közben megnövekedett az Isten Igéjének hatása, s a tanítványok száma is igen megszaporodott Jeruzsálemben. A papoknak is nagy tömege hallgatott a hitre.
8 István pedig kegyelemmel és hatalommal telten nagy csodákat és jeleket vitt véghez a nép között.
9 Előálltak azonban egyesek a libertinusokról elnevezett zsinagógából, továbbá küréneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiabeliek, és vitatkozásba bocsátkoztak Istvánnal,
10 de nem volt erejük arra, hogy ellenálljanak annak a bölcsességnek és Szellemnek, amellyel ő beszélt.
11 Erre felbujtottak bizonyos férfiakat, hogy azt mondják: „Hallottuk, hogy káromló szavakat szólott Mózes és az Isten ellen."
12 Felindították a népet is, a presbitereket és az írástudókat, rátörtek Istvánra, magukkal vonszolták, és a nagytanács elé vitték,
13 majd hamis tanúkat állítottak ellene, kik azt mondták: „Ez az ember szüntelenül káromló szavakat szólt e szent hely ellen és a törvény ellen.
14 Hallottuk, hogy azt mondta: A názáreti Jézus le fogja rombolni ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, melyeket Mózes adott át nekünk."
15 Egyszer csak a nagytanácsban ülők mindnyájan meredten néztek rá, és az arcát olyannak látták, mintha angyal orcája volna.
1 A főpap pedig megkérdezte: „így vannak-e csakugyan ezek a dolgok?
2 Mire ő így szólott: „Férfiak, testvérek és atyák! Hallgassatok meg! A dicsőségnek Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában volt, még mielőtt Háránba átköltözött volna,
3 és így szólott hozzá: „Jöjj ki földedről és rokonságod közül, jöjj arra a földre, melyet majd mutatok neked."
4 Erre Ábrahám kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Onnan atyja halála után átköltözött erre a földre, melyben most ti laktok,
5 ámde Isten nem adott neki abban örökrészt, még egy lépésnyit sem, hanem azt ígérte, hogy majd birtokába fogja azt adni neki, utána meg a magvának, noha még gyermeke nem volt.
6 Ám azt is elmondta az Isten, hogy magva zsellér lesz idegen földön, ott rabszolgasorba vetik, és négyszáz esztendeig gonoszul sanyargatják.
7 De azt a nemzetet, mely őket rabszolgaságban tartja, megítélem én - mondta az Isten -, azután ki fognak onnan jönni, és nekem fognak szolgálni ezen a helyen.
8 Ekkor adta neki a körülmetélkedés szövetségét, így nemzette azután Ábrahám Izsákot, és metélte körül a nyolcadik napon, Izsák Jákobot és Jákob a tizenkét ősatyát.
9 Az ősatyák irigykedtek Józsefre, és eladták Egyiptomba; de Isten veje volt,
10 és minden nyomorúságából kiragadta; kedvességet és bölcsességet adott neki Egyiptom királya, a fáraó előtt, az kormányzóvá tette őt Egyiptom és a maga egész háza fölött.
11 Azután éhínség és nagy nyomorúság tört egész Egyiptomra és Kánaánra, úgyhogy atyáink nem találtak eleséget.
12 Mikor Jákob meghallotta, hogy Egyiptomban van gabona, első ízben elküldötte atyáinkat,
13 másodízben József megismertette magát testvéreivel, ezzel a fáraó előtt nyilvánvalóvá lett József származása.
14 Ekkor József elküldött, áthívta atyját, Jákobot és egész rokonságát, mely akkor hetvenöt leiekből állott.
15 Jákób le is ment Egyiptomba, és ott végezte életét, mint atyáink is,
16 onnan vitték át őket Sikembe, és helyezték őket abba a sírba, amelyet Ábrahám áron vásárolt a sikembeli Emór fiaitól.
17 Mikor azután eljött az ígéret ideje, melyet Isten Ábrahámnak megígért, Egyiptomban megnövekedett és elszaporodott a nép,
18 amíg csak másik király nem lépett fel Egyiptomban, ki nem ismerte Józsefet.
19 Ez ravasz fondorlatokkal fölébe kerekedett a mi nemzetségünknek, gonoszul bánt az atyákkal, amennyiben kisdedeiket kitétette velük, hogy ne az életnek szüljenek.
20 Ez idő tájt született Mózes, kit Isten finom vonásokkal alkotott; kit három hónapig atyja házában tápláltak,
21 de azután kitették a folyóra, onnan a fáraó leánya kiemelte, s felnevelte a maga fiává.
22 Ezután Mózest az egyiptomiak mindenféle tudományra nevelték, úgyhogy szóban is, tettben is hatalmas volt.
23 Mikor azonban elérte a negyvenéves kort, az a vágy támadt szívében, hogy meglátogassa testvéreit, Izrael fiait.
24 De amikor meglátta, hogy az egyik hébert bántalmazzák, bosszút állt, és agyonütve az egyiptomit, igazságosságot szerzett a megkínzottnak.
25 Azt gondolta, hogy testvérei belátják, hogy Isten az ő keze által ad nekik menekülést, de azok nem látták be.
26 A következő napon azt látta, hogy övéi egymással veszekednek, megpróbálta kiengesztelni őket, hogy megbéküljenek: Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást? - szólott,
27 de az, aki a felebarátját bántotta, ily szóval taszította el magától: Ki állított téged fejedelemnek s bírónak fölénk?
28 Engem is ily módon akarsz elveszíteni, ahogy tegnap az egyiptomit elpusztítottad?
29 Erre a szóra Mózes elmenekült, és jövevény lett Midián földjén, ahol két fiat nemzett.
30 Negyven esztendő múlott már el, amikor a Sinai-hegy pusztájában tüzes csipkebokor lángjában megjelent neki egy angyal.
31 Mózes, amidőn meglátta, elcsodálkozott a látomáson. Amikor azonban oda akart menni, hogy figyelmesen megnézze, megszólalt az Úr hangja:
32 Én vagyok atyáidnak Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene. Mózes erre remegni kezdett, és nem mert odanézni.
33 Ekkor így szólt hozzá az Úr: Oldd le lábadról sarudat, mert szent a hely, amelyen állasz.
34 Jól láttam népem gonosz bántalmazását Egyiptomban, meghallottam sóhajtozását. Most alászálltam, hogy kiragadjam őket. Jer hát, hadd küldjelek el Egyiptomba.
35 Ugyanazt a Mózest, akit ilyen szóval tagadtak meg: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá fölénk? Ugyanazt küldötte el Isten fejedelemnek is, megváltónak is, annak az angyalnak közbenjárásával, aki neki a csipkebokorban megjelent.
36 Mózes vezette ki őket, miközben Egyiptomban, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven esztendőn át csodákat és jeleket tett.
37 Ő az a Mózes, aki Izrael fiainak ezt mondotta: Olyan prófétát fog támasztani az Isten testvereitek közül, mint amilyen én vagyok.
38 Ő az, aki a sivatagban, a gyülekezetben azzal az angyallal együtt volt, aki a Sinai-hegyen beszélt vele és atyáinkkal, aki élő Igét kapott, hogy azokat nektek adja.
39 És mégis, ennek a Mózesnek atyáink nem akartak engedelmeskedni, hanem eltaszították maguktól, és szívükkel Egyiptom felé fordultak,
40 azzal, hogy azt mondták Áronnak: Készíts nekünk isteneket, hogy azok előttünk járjanak, mert nem tudjuk, mi lett azzal a Mózessel, aki Egyiptomból kivezetett bennünket.
41 Azokban a napokban borjút készítettek, s áldozatot öltek a halványnak, s gyönyörködtek saját kezük művében.
42 De erre megfordult az Isten, és arra adta őket, hogy az ég seregének szolgáljanak, amint az a próféták könyvében írva van: „Hát hoztatok nekem vágó marhákat, véres áldozatokat negyven éven át a pusztában, óh Izrael háza?
43 Hordoztátok a Moloch sátorát és a Romfa isten csillagát, azokat a szobrokat, amelyeket azért csináltatok, hogy imádjátok őket? Babilonon túlra foglak titeket száműzni."
44 A pusztában a bizonyságtétel sátora volt atyáinknak rendelve, ahogy ezt Isten - amikor Mózeshez beszélt - elrendelte, hogy készítse arra a mintára, amelyet látott.
45 Ezt a sátort atyáink átvették, azután bevitték Józsuával arra a földre, melyet azok a nemzetek tartottak birtokukban, amelyeket Isten kiűzött atyáink elől. Birtokukban volt e sátor egészen Dávid napjaiig,
46 aki kegyelmet talált Isten előtt, és azt kérte, hogy hajlékot találhasson Jákob Istenének.
47 De nem ő, hanem Salamon épített neki házat.
48 Ám a Magasságos kézzel épített templomokban nem lakik, amint a próféta mondja:
49 „Az ég a trónom, a föld meg lábamnak zsámolya, micsoda házat fogtok ti nekem építeni - kérdi az Úr -, vagy melyik az a hely, amelyen lenyugodhatok?
50 Vajon nem kezem alkotta-e mindezeket?"
51 Kemény nyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek, ti mindig szembeszegültetek a Szent Szellemnek, ti éppen úgy, mint atyáitok.
52 A próféták közül ugyan kit nem üldöztek a ti atyáitok? Megölték azokat, akik előre hirdették amaz Igazságosnak eljövetelét, kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek,
53 akik a törvényt angyalok rendezésével kaptátok, de nem őriztétek meg."
54 Mikor e dolgokat hallották, úgy érezték, mintha valami szívüket fűrészelte volna, úgyhogy a fogukat csikorgatták rá.
55 Ő azonban Szent Szellemmel telten a mennyre szegezte szemét, és meglátta Isten dicsőségét, Jézust is, amint Istennek jobbján állott.
56 „íme, megnyílva látom az egeket - szólott -, az embernek Fiát is, amint ott áll az Istennek jobbján."
57 Azok meg hangos kiáltozásba kezdtek, a fülüket befogták: azután egy indulattal rárohantak,
58 és miután a városból kivetették, megkövezték őt. A tanúk köpenyeiket egy Saul nevű ifjú lábánál rakták le.
59 Azután megkövezték Istvánt, miközben ő Istent szólította, és ezt mondotta: „Uram, Jézus, fogadd el szellememet!"
60 Majd térdre esett, és nagy hangon kiáltotta: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a vétket!" Ahogy ezt kimondta, elaludt.
1 Saul pedig helyeselte az ő megölését. Azon a napon nagy üldözés támadt a jeruzsálemi eklézsia ellen. Az apostolokat kivéve mindannyian széjjelszóródtak Júdeának és Samáriának vidékeire.
2 Jó lelki-ismeretű férfiak eltemették Istvánt, és nagy gyászt tartottak felette.
3 Saul meg házról-házra menve mindenhová behatolt, s úgy pusztította az eklézsiát, férfiakat is, nőket is elhurcolt, hogy börtönbe vettesse őket.
4 Azok most már, akiket széjjelszórtak, szétmentek, és hirdették az örömüzenet szavát.
5 Fülöp Samária városába ment alá, és azoknak hirdette a Felkentet.
6 A tömeg egy indulattal figyelt azokra a dolgokra, melyeket Fülöp mondott, hallgatták szavát, és szemlélték a jeleket, melyeket tett.
7 Sokakból, akikben tisztátalan szellemek voltak, azok hangos kiáltással mentek ki, sok szélütött és sánta meggyógyult.
8 Úgyhogy nagy öröm támadt abban a városban.
9 Egy Simon nevű férfi már korábban ott tartózkodott a városban, s mint mágus varázslást folytatott, annyira, hogy a samáriai nemzet magán kívül volt a csodálattól. Simon magát valami nagynak mondotta,
10 s kicsinytől nagyig mindenki ráfigyelt, azt mondva róla, hogy ő az Istennek úgynevezett nagy hatalma.
11 Ráfigyeltek, mert már meglehetős ideje magukon kívül voltak varázslásai miatt.
12 Mikor azonban Fülöpnek hittek, ki az Isten királyságáról és a Felkent Jézusnak nevéről szóló örömüzenetet hirdette, bemerítkeztek férfiak is, nők is.
13 Simon maga is hitt, s miután bemerítkezett, állandóan Fülöp mellett tartózkodott, s amikor látta a jeleket és a hatalmas nagy erőket, magán kívül volt.
14 Miután a Jeruzsálemben tartózkodó apostolok meghallották, hogy Samária az Igét befogadta, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.
15 Mikor azok lementek, imádkoztak a samáriaiakért, hogy kapjanak Szent Szellemet,
16 ugyanis még egyikőjükre sem szállott le, csak az Úrnak, Jézusnak nevébe voltak bemerítve.
17 Azután rájuk tették kezüket, és azok Szent Szellemet kaptak.
18 Mikor Simon látta, hogy hogyan adják a Szellemet az apostolok kezük rátevésével, pénzt vitt nekik,
19 és kérte: „Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire kezemet rávetem, Szent Szellemet kapjon."
20 Péter azonban ezt mondta neki: „Vesszen el ezüstöd veled együtt azért, hogy azt gondoltad, hogy az Isten ajándékát pénzen meg lehet szerezni.
21 Nincs neked részed, sem örökjuttatásod ebben a dologban, hiszen szíved nem egyenes az Istennel szemben.
22 Térj hát más felismerésre, fordulj el ettől a gonoszságtól, és könyörögj az Úrhoz, hátha elengedi majd neked szíved gonosz szándékát.
23 Mert úgy látom, hogy keserű epébe és a hamisság bilincsébe jutottál bele."
24 „Könyörögjetek értem az Úrhoz - szólt erre Simon --, hogy abból, amit mondottatok, semmi rám ne szálljon."
25 Az apostolok, miközben mindenfelé erős bizonyságot tettek, és az Úr beszédét szólták, visszatértek Jeruzsálembe. Közben a samáriaiak sok falujában hirdették az örömhírt.
26 Az Úrnak egy angyala azután így szólt Fülöpnek: „Kelj fel, és menj délre, a Jeruzsálemből Gázába alávivő útra. Ez pusztai út."
27 Fülöp felkelt, és elment. Egyszer csak egy etiópiai embert látott meg, az etiópi-aiak királynéjának, Kandakénak nagy hatalmú eunuchját, ki egész kincstára fölé volt rendelve, s ki azért ment Jeruzsálembe, hogy ott az Istent imádja,
28 most azonban már visszatérőben volt. Szekéren ült, és Ézsaiás prófétát olvasta.
29 „Eredj oda - szólt a Szellem Fülöpnek -, és csatlakozzál ehhez a szekérhez!"
30 Fülöp odafutott, és hallotta, hogy az eunuch Ézsaiás prófétát olvassa. Megkérdezte: „Vajon érted-e, amit olvasol?"
31 „Hogy volnék rá képes, ha csak valaki útmutatást nem ad?" - felelte az. Azzal kérlelni kezdte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön melléje.
32 Az írásnak az a helye, amelyet olvasott, ez volt: „Mint egy bárányt, mészárszékre vitték, mint ahogy a juh néma azzal szemben, aki őt nyírja, ő sem nyitja fel száját.
33 Megaláztatásában elvették ítéletét. A nemzetségét ki sorolhatná el? Mert elveszik a földről életét."
34 Az eunuch megszólította Fülöpöt: „Könyörgök, kiről mondja ezt a próféta, magáról vagy valakiről másról?"
35 Fülöp erre megnyitotta száját, és kezdve ezen az íráson, örömhírt hirdetett neki Jézusról.
36 Amint utaztak az úton, egy vízhez értek. „Lám -- mondta az eunuch -, víz van itt! Mi az akadálya, hogy bemerítkezzem?"
37 „Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet. "Az pedig így válaszolt: „Hiszem, hogy Jézus a Felkent, az Isten Fia. "
38 Azzal parancsot adott, hogy a szekér álljon meg. Mindketten leszálltak a vízbe, Fülöp és az eunuch, és Fülöp bemerítette őt.
39 Mikor azonban feljöttek a vízből, az Úrnak Szelleme elragadta Fülöpöt, úgyhogy az eunuch nem látta őt többé. De azért örvendezve utazott tovább a maga útján.
40 Fülöp Azotusba került. Innen az örömhírt hirdetve bejárta az összes városokat, míg Cézáreába jutott.
1 Saul, aki még mindig fújta magából a fenyegetést és a gyilkos dühöt az Úr tanítványai ellen, elment a főpaphoz,
2 és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha bárkit, férfiakat avagy nőket, ehhez az úthoz tartozókat találna, megkötözve vihesse Jeruzsálembe.
3 Utazás közben történt, hogy amikor közeledett Damaszkuszhoz, a mennyből hirtelen fény villámlotta körül.
4 Erre a földre bukott, és hangot hallott, amely így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?"
5 „Ki vagy, Uram?" - kérdezte, mire ő így felelt: „Én vagyok Jézus, akit üldözöl.
6 De most már kelj fel, menj be a városba, s ott majd megmondják neked, mit kell tenned."
7 A vele együtt utazó férfiak némán állottak; hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak.
8 Saul felkelt a földről, ám amikor felnyitotta szemét, semmit sem látott, úgyhogy kézenfogva vezették be Damaszkuszba.
9 Három napig nem látott, nem evett és nem ivott.
10 Volt Damaszkuszban egy Anániás nevű tanítvány. Az Úr látomásban megszólította őt: „Anániás!" „Itt vagyok, Uram!" - felelte ő,
11 mire az Úr így szólt hozzá: „Kelj fel, eredj az Egyenes nevű utcába, ott Júdás házában keresd meg a tárzuszinak nevezett Sault. Mert már imádkozik."
12 Saul pedig látomásban látta, hogy egy Anániás nevű férfi megy be hozzá, s reáteszi kezét azért, hogy lásson.
13 Ugyanakkor Anániás így szólt: „Uram, sokaktól hallottam e férfi felől, hogy mennyi gonoszát tett szenteiddel Jeruzsálemben.
14 Itt is meghatalmazása van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, akik a te nevedet segítségül hívják."
15 De az Úr ezt felelte neki: „Eredj el, mert ő nekem kiválasztott eszközöm arra, hogy nevemet a nemzetek, királyok és Izrael fiai elé vigye.
16 Én majd meg fogom neki mutatni, hogy mennyit kell az én nevemért szenvednie."
17 Anániás el is ment, bement a házba, és miután kezét Saulra tette, így szólt: „Testvérem, Saul, Jézus, az Úr küldött engem, ki neked azon az úton, amelyen jöttél, megjelent, azért, hogy megjöjjön látásod, és megtelj Szent Szellemmel."
18 Erre tüstént, mintha hályog esett volna le Saul szeméről, megjött a látása. Azután felkelt, bemerítkezett,
19 és miután táplálékot vett magához, megerősödött.
20 Egy ideig a Damaszkuszban levő tanítványoknál időzött, és gyülekezeteikben azonnal hirdette Jézust, hogy ő Istennek Fia.
21 Akik hallották, mindannyian magukon kívül voltak a csodálkozástól, és ezt mondották: „Nem ő volt-e az, aki Jeruzsálemben pusztította azokat, akik ezt a nevet segítségül hívják? Ide is nem azért jött-e, hogy őket megkötözve vigye a főpapokhoz?"
22 Saul pedig mindig több hatalomra tett szert, úgyhogy nagy zavarba hozta a Damaszkuszban lakó zsidókat, bebizonyítva, hogy Jézus a Felkent.
23 Mikor már meglehetősen sok idő eltelt, a zsidók összebeszéltek, hogy megölik őt.
24 Saulnak azonban tudomására jutott alattomos tervük. Éjjel-nappal szemmel tartották a kapukat, hogy megölhessék.
25 Ám a tanítványok fogták őt, és éjszaka, gyümölcsös kosárban a falon át leeresztették.
26 Mikor Jeruzsálembe megérkezett, ott csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindannyian féltek tőle, és nem hitték el, hogy tanítvány.
27 Barnabás erre magához vette őt, és az apostolokhoz vezette, elbeszélte nekik, hogy miképp látta meg az úton az Urat, és hogy szólott vele, hogy Damaszkuszban miképp szólt nyilvánosan Jézus nevében.
28 Idő múltán bejáratos lett náluk Jeruzsálemben,
29 és szabadon szólott az Úr nevében, beszélt, vitatkozott a hellenistákkal, akik rajta voltak, hogy őt elpusztítsák.
30 Mikor a testvérek megtudták szándékukat,levitték SaultCézáreába, és útnak indították Tárzuszba.
31 Az egész Júdeában, Galileában és Samáriában az eklézsiának békessége volt; az eklézsia épült, az Úr félelmében előrehaladt, és a Szent Szellem bátorítása szaporodott benne.
32 Amikor Péter mind e helyeket bejárta, történt, hogy eljutott a Liddában lakó szentekhez is.
33 Ott talált egy Éneász nevű embert, ki nyolc év óta hordágyon fekvő gutaütött volt.
34 „Éneász - szólította meg Péter -, meggyógyít téged a Felkent Jézus! Kelj fel, és vesd meg az ágyadat!" Tüstént felkelt.
35 A Liddában és Száronban lakók mind látták őt, s megtértek az Úrhoz.
36 Joppéban volt egy bizonyos nőtanítvány, a neve Tábita, mely lefordítva Dorkászt, azaz Zergét jelent. Jótettek, könyör adomány ok osztása töltötték be életét.
37 Azokban a napokban történt azonban, hogy elerőtlenült, és meghalt. Miután megmosták, elhelyezték a felső házban.
38 Mivel Lidda közel esik Joppéhoz, és a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, két férfit elküldték hozzá, hogy kérleljék meg: „Késlekedés nélkül jöjj át hozzánk!"
39 Péter felkerekedett, és elment velük. Amikor megérkezett, felvitték a felsőházba, ott eléje álltak az özvegyek valamennyien, és sírva mutogatták azokat a köpenyeket és köntösöket, amelyeket még mikor velük volt, Dorkász készített.
40 Péter erre mindenkit kiűzött, térdre borult, és úgy imádkozott. Azután visszafordult a testhez, és ezt mondotta: „Tábita, kelj fel!" Az felnyitotta szemét, és amikor Pétert meglátta, felült.
41 Péter a kezét nyújtotta neki, talpra segítette, majd beszólította a szenteket és az özvegyeket, és élve eléjük állította Tábitát.
42 A dolog egész Joppéban ismeretessé vált, úgyhogy sokan hittek az Úrban.
43 Úgy történt, hogy Péter meglehetősen sok időn át maradt még Joppéban egy bizonyos Simon tímárnál.
1 Volt egy Kornéliosz nevű férfi Cézáreában, egy százados, ki az Itáliainak nevezett csapathoz tartozott.
2 Ez a férfi, valamint egész háza istenes emberei voltak, és félték az Istent. Kornéliosz sok könyör-adományt adott a népnek, és minden időben könyörgött Istenhez.
3 A nappalnak kilencedik órája körül világos látomásban látta, hogy Istennek egy angyala ment be hozzá, és így szólította meg: „Kornéliosz!"
4 A századost, míg meredten az angyalt nézte, félelem töltötte meg, majd így szólt: „Miről van szó, Uram?" Az angyal ezt felelte: „Imádságaid és könyöradományaid felszálltak Isten elé, hogy emlékezetébe idézzenek téged.
5 Most hát küldj el férfiakat Joppéba, és hívasd onnan át Simont, akinek mellékneve Péter.
6 Vendégként időzik egy bizonyos Simon nevű tímárnál, kinek háza a tenger mentén van."
7 Mihelyt eltávozott az angyal, aki vele beszélt, a százados magához hívatta két háziszolgáját, és a házánál tartózkodók közül egy istenes katonát.
8 Mindent közölt velük, azután elküldte őket Joppéba.
9 Másnap, mialatt ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, a hatodik óra körül Péter felment a háztetőre imádkozni.
10 Közben nagyon megéhezett, és szeretett volna valamit enni. De amíg eledelt készítettek neki, önkívületbe esett,
11 s megnyílni látta az eget, és alászállani látott valami eszközt, mely olyan volt, mint egy nagy vitorlavászon, melyet négy sarkánál fogva eresztenek le a földre.
12 Abban benn látta a földnek összes négylábúit és csúszómászóit, meg az ég madarait.
13 Azután egy hang szólt hozzá: „Kelj fel, Péter, öld és egyél!"
14 „Semmiképp se, Uram! - mondotta Péter -, mert még soha semmiféle szentségtelent vagy tisztátalant nem ettem."
15 De másodszor is szólt hozzá a hang: „Amit az Isten megtisztított, te ne tartsd tisztátalannak!
16 Háromszor történt ez, utána az eszköz azonnal felvétetett az égbe.
17 Amíg Pétert kételyek szállták meg afelől, hogy mit jelent a látomás, amelyet látott, egyszer csak a Kornéliosztól küldött emberek megálltak a kapunál, és Simon háza után kérdezősködtek.
18 Bekiáltottak, és megkérdezték, hogy az a Simon, akinek, mellékneve Péter, ott van-e megszállva?
19 Mialatt Péter a látomáson tűnődött, megszólalt a Szent Szellem: „Nézd, két férfi keres téged!
20 Kelj fel hát, menj alá, és utazzál el velük kételkedés nélkül, mert én küldöttem őket!"
21 Péter lement hát a férfiakhoz, és így szólt: „Itt vagyok! Én vagyok az, akit kerestek. Mi okból jöttetek ide?"
22 Azok ezt felelték: „Kornéliosz százados igazságos és Istent félő férfiú, ki mellett az egész zsidó nemzet tanúságot tesz, szent angyaltól kijelentést kapott, hogy hívasson át téged házába, és hallgassa meg szavaidat."
23 Péter erre behívta, és elszállásolta őket.
24 Másnap felkerekedett, és elutazott velük. Egyes Joppéból való testvérek szintén vele mentek.A következő nap beért Cézáreába, hol Kornéliosz már várta őket, sőt rokonait és legközelebbi barátait is összehívta.
25 Mikor azután bekövetkezett, hogy Péter bemenjen hozzá, Kornéliosz elébe ment, a lábához borult, és a földet csókolta.
26 Péter azonban felkeltette őt, és ezt mondta neki: „Kelj fel, én is ember vagyok!"
27 Mikor beszélgetve bement vele, és sokakat összegyűlve talált,
28 beszédet intézett hozzájuk: „Ti tudjátok, hogy zsidó embernek nincs megengedve, hogy más törzshöz tartozókhoz csatlakozzék, vagy olyanhoz bemenjen. Nekem azonban az Isten megmutatta, hogy egy embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak.
29 Ezért ellentmondás nélkül jöttem, amikor áthívattál. Azt kérdem hát, micsoda ügyben hívtatok át engem?"
30 Kornéliosz ezt felelte: „Ez idő előtt négy nappal a kilencedik órában éppen imádkoztam a házamban, amikor fénylő fehér ruhában egy férfi jelent meg előttem,
31 és így szólt: Kornéliosz, imádságod bejutott Isten fülébe, és könyöradományaidról megemlékeztek Isten előtt.
32 Küldj hát el Joppéba, és hívasd át Simont, akinek Péter a mellékneve. Simon tímár házában szállott meg a tenger partján.
33 így azonnal hozzád küldöttem, te meg nemesen cselekedtél, hogy eljöttél. Mi hát mindannyian azért vagyunk itt Isten színe előtt, hogy meghallgassuk azokat a szavakat, amelyeket az Úr rendelt neked."
34 Péter ekkor ily beszédre nyitotta száját: „Most látom igazán, hogy Isten nem személyválogató,
35 hanem minden nemzetből szívesen fogadja azokat, akik félik őt és igazságosságot cselekesznek.
36 Ti ismeritek azt az Igét, melyet Isten Izrael fiainak küldött el, amikor a Felkent Jézuson át a békesség örömüzenetét hirdette. Ez a Jézus mindeneknek ura.
37 Ti ismeritek azt az Igét, mely Galileától elkezdve egész Júdeát általjárta azután a bemerítés után, amelyet János hirdetett;
38 tudtok a Názáretből való Jézusról, hogy hogyan kente fel őt Isten Szent Szellemmel és hatalommal, őt, aki jót cselekedve széjjeljárt, és meggyógyította mindazokat, akiket a vádló a maga hatalma alá kényszerített; az Isten volt ugyanis vele.
39 Mi vagyunk a tanúi mindannak, amit ő a zsidók földjén és Jeruzsálemben cselekedett, mégis fára függesztve megölték.
40 De az Isten őt harmadnapon feltámasztotta, s látható alakban megjelentette,
41 nem az egész népnek, hanem az Istentől előre kijelölt tanúknak, nekünk, akik vele együtt ettünk és ittunk azután, hogy ő a halottak közül feltámadott.
42 Ő parancsolta meg nekünk, hogy hirdessük a népnek, és erős bizonyságot tegyünk arról, hogy Ő az, akit az Isten elválasztott arra, hogy élők és holtak bírája legyen.
43 Róla tesznek tanúságot az összes próféták, hogy az ő nevén át megkapja vétkeinek bocsánatát mindenki, aki őbenne hisz."
44 Péter még mindig szólta ezeket a szavakat, amikor a Szent Szellem rászállt mindazokra, akik az Igét hallgatták.
45 A körülmetélkedésből való hívek, akik Péterrel együtt jöttek, magukon kívül jutottak a csodálkozástól, amikor látták, hogy a nemzetekre is kitöltetik a Szent Szellem ajándéka.
46 Hallaniuk kellett ugyanis, hogy nyelveken szólnak, és magasztalják az Istent.
47 Ekkor Péter megszólalt:”Vajon eltilthatja-e valaki a vizet ezektől, hogy be ne merítkezzenek, ezektől, akik éppen úgy kapták a Szent Szellemet, mint mi?"
48 Elrendelte hát nekik, hogy a Felkent Jézus nevébe merítkezzenek be. Ekkor megkérték, hogy maradjon náluk néhány napig.
1 Meghallották az apostolok és a Júdea-szerte élő testvérek, hogy a nemzetek elfogadták Istennek Igéjét.
2 Mikor azonban Péter felment Jeruzsálembe, a körülmetélkedésből származók perbe fogták őt.
3 „Körül nem metélt emberekhez mentél be - mondották -, és velük együtt ettél."
4 Péter ekkor hozzáfogott, hogy sorjában elbeszélje nekik:
5 Imádkozás közben történt velem Joppé-ben, hogy önkívületben látomást láttam - valami eszköz szállt alá, mint egy négy sarkánál fogva a mennyből alábocsátott vitorlavászon, és egészen lejött hozzám.
6 Amikor meredten néztem, észrevettem, hogy földi négylábúak, fenevadak, csúszó-mászók s az ég madarai vannak benne.
7 Hangot is hallottam, mely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öljed és egyél!
8 Azt feleltem: Semmiképp sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan sohasem ment be a szájamon.
9 De a mennyből jövő hang másodszor is megszólalt: Amit az Isten megtisztított, te ne tartsd fertőzöttnek.
10 Háromszor történt ez, azután mindent visszavontak ismét az égbe.
11 Tüstént ezután három férfi állott az elé a ház elé, melyben voltam, kiket Cezáreából küldtek hozzám.
12 A Szellem ekkor azt mondta nekem, hogy minden kételkedés nélkül menjek el velük. Eljött velem ez a hat testvér is, és együtt mentünk be
13 annak a férfinak házába. Az azután közölte velünk, hogy hogyan látott egy angyalt a házában megállani, s hallotta, hogy az azt mondja: Küldj Joppéba, s hívasd át Simont, kinek Péter a mellékneve.
14 Ő majd oly szókat fog mondani neked, melyek által megmenekülsz te és egész házad.
15 Mikor elkezdtem beszélni, a Szent Szellem úgy szállott le rájuk, mint reánk is kezdetben.
16 Visszaemlékeztem ekkor az Úr szavára, hogy hogyan mondotta: „János vízbe merített titeket, de ti Szent Szellembe fogtok bemerülni".
17 Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta Isten nekik is, mint amelyet nekünk adott, kik az Úrban, a Felkent Jézusban hittünk, lehet nekem hatalmam arra, hogy Istent megakadályozzam?"
18 Ahogy ezt meghallották, lecsillapodtak, és ily szókkal dicsőítették Istent: „Tehát a nemzeteknek is megadta Isten, hogy az életre vivő új felismerésre térhessenek."
19 Mármost azok, akiket az Istvánnal meginduló üldözés szétszórt, elmentek egész Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, ám senkinek sem szólták az Igét, csak zsidóknak.
20 Voltak azonban közöttük néhányan ciprusi és cirénei férfiak, kik Antiókhiába mentek, és ott a hellénekhez is szóltak, örömüzenetként hirdetve nekik Jézust, az Urat.
21 Velük volt az Úr keze, úgyhogy sokan tértek meg az Úrhoz pogányok, akik hittek.
22 Eljutott a hír felőlük a Jeruzsálemben levő eklézsia fülébe is, úgyhogy onnan Barnabást elküldték
23 Antiókhiába. Mikor az odaérkezett, és látta az Istennek ott ható kegyelmét, megörült, és mindnyájukat bátorította, hogy elszánt szívvel maradjanak meg az Úr mellett.
24 Mert jó, Szent Szellemmel és hittel telített férfi volt. így elég nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.
25 Elment azután Tárzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába.
26 Úgy történt azután, hogy egy egész éven át együtt voltak az eklézsiában, s jókora sokaságot tanítottak. A tanítványok először Antiókhiában kapták a keresztyén (krisztusféle) nevet.
27 Ezekben a napokban próféták mentek alá Jeruzsálemből Antiókhiába.
28 Közülük egy Agábusz nevű előállott, és a Szellem által jelképekben arra mutatott rá, hogy az egész lakott földre nagy éhínségnek kell eljönnie, ami Klaudiusz alatt be is következett.
29 A tanítványok elhatározták, hogy amely mértékben közülük kinek-kinek módjában fog állani, valamit küldeni fognak, hogy a Júdeában lakó testvéreknek szolgálatára lehessenek.
30 Meg is tették ezt, Barnabáson és Saulon keresztül elküldték az adományt a véneknek.
1 Az idő tájt kezdett Heródes király az eklézsiából egyeseket gonosz bántalmakkal illetni.
2 Karddal ölette meg Jakabot, János testvérét.
3 Mikor látta, hogy a zsidóknak tetszik a dolog, folytatta azzal, hogy Pétert is elfogatta. Éppen a kovásztálán kenyerek ideje volt.
4 Letartóztatta, tömlöcre vetette, s négy négyes katonai őrségnek adta őt át, hogy őrizzék. Az volt a szándéka, hogy a pászka-ünnep után elővezetteti a népnek.
5 Míg Pétert a tömlöcben őrizték, az eklézsia kitartóan imádkozott érte az Istenhez.
6 Azon az éjszakán, amelyet követőleg Heródes elővezettetni készült őt, Péter két katona között aludt, két lánccal megkötözve, s az ajtó előtt őrök őrizték a tömlöcöt.
7 Egyszerre azonban az Úrnak egy angyala állott mellé. Fény világította meg a helyiséget. Az angyal megtaszította Péter oldalát, felkeltette, és így szólt: „Siess, kelj fel!" Erre lehullottak kezéről a láncok.
8 „Kösd fel övedet, és kösd fel sarudat is!" - mondta neki az angyal. Megtette. „Vesd magad köré köpenyedet, és kövess engem!" - szólt hozzá az angyal,
9 majd kiment, és Péter követte őt. De nem tudta, hogy való-e az, ami az angyalon keresztül történt vele. Úgy vélte, hogy látomást lát.
10 Miután általmentek az első és második őrségen, eljutottak a vaskapuhoz, mely a városba vitt. Az magától megnyílt előttük, és amikor kijutottak, és egy utcasarkot mentek előre, az angyal tüstént elmaradt mellőle.
11 Ahogy Péter magára maradt, így szólott: „Most látom már igazán, hogy az Úr csakugyan elküldötte angyalát, és ő ragadott ki engem Heródes kezéből és a zsidók népének minden várakozása elől."
12 Ahogy ezt felismerte, Máriának, a Márk melléknévvel nevezett János anyjának házához ment, ahol elég sokan voltak egybegyűlve, és imádkoztak.
13 Miután a kapuajtón kopogtatott, odament egy Róde nevű fiatal rabszolgáló, hogy hallgatózzék.
14 Mikor ráismert Péter hangjára, az örömtől nem nyitotta ki a kaput, hanem befutott és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt.
15 Ám azok így szóltak hozzá: „Elment az eszed!" De mikor az erősködött, hogy úgy van, így szóltak: „Az angyala van ott!"
16 Péter azonban kitartóan kopogott. Mikor azután kinyitottak, és látták, hogy ő az, magukon kívül voltak.
17 Péter hallgatást intett nekik kezével, és elbeszélte, hogy az Úr hogyan vezette ki a tömlöcből. Majd így szólott: „Adjátok hírül ezeket Jakabnak és a testvéreknek!" Ezzel eltávozott, és más helyre utazott.
18 Mikor kinappalodott, nem kis kavarodás keletkezett a katonák közt amiatt, hogy hát mi is lett Péterrel.
19 Heródes kerestette őt, és amikor nem találta, kihallgatta az őröket, majd megparancsolta, hogy vezessék el őket. Azután Júdeából Cézáreába ment le, s ott időzött.
20 Heves ellenkezésben volt a tírusziakkal és Szidóniákkal. Azok pedig egy indulattal megjelentek nála, s miután megnyerték maguknak Blasztust, a királyi hálószoba felügyelőjét, békét kértek. Az ő országuk ugyanis a királyéból kapta élelmét.
21 Egy rendelt napon Heródes királyi ruhába öltözve az ítélőszékre ült, és nyilvános beszédet mondott hozzájuk.
22 A nép erre rákiáltotta: „Isten szava ez, nem emberé!"
23 De az Úrnak angyala azonnal megverte őt azért, hogy nem Istennek adta a dicsőséget, úgyhogy miután a férgek rágták meg, kilehelte lelkét.
24 Istennek Igéje pedig növekedett és sokasodott.
25 Barnabás és Saul, miután szolgálatukat elvégezték, visszatértek Jeruzsálemből, és kísérőjükül fogadták Jánost, akinek mellékneve Márk.
1 Antiókhiában az ott levő eklézsiában próféták és tanítók működtek: Barnabás, Simeon, akit Nigernek neveztek, cirénei Luciusz, Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére és Saul.
2 Mialatt az Úrnak szolgálatát teljesítették és böjtöltek, megszólalt a Szent Szellem: „Válasszátok most nekem külön Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket."
3 Akkor böjtölés és imádkozás után rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket.
4 Azután, hogy a Szent Szellem útnak indította őket, lementek Szeleukiába, onnan elhajóztak Ciprusba.
5 Szalamiszba érkeztek, és ott Isten Igéjét hirdették a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt szolgaként.
6 Mikor az egész sziget bejárása után Páfoszba érkeztek, egy emberre bukkantak ott, aki mágus, hamis próféta volt, s neve Bárjézus volt.
7 Ez a férfi egy mély belátású férfiúnak, Szergiusz Paulusz helytartónak udvarában tartózkodott, ki Barnabást és Sault magához hívatta, és azon volt, hogy Isten Igéjét hallgathassa.
8 Elimász, a mágus azonban ellenállt nekik - így értelmezik tudniillik a nevét --, és igyekezett a helytartót a hittől elfordítani.
9 Saul erre, aki Pál is, Szent Szellemmel megtelve, rászegezte szemét,
10 és így szólt: „Oh, te mindenfajta ármánnyal és minden könnyelműséggel megtöltött ember, a vádlónak fia, mindenféle igazságosságnak ellensége, nem hagyod abba, hogy az Úr egyenes útjait elforgasd?
11 Lásd, most rád súlyosodik az Úr keze: Vak leszel, és egy ideig nem látod a napot." Azonnal köd és sötétség borult reá, és keringve vezetőket keresett.
12 Ekkor a helytartó, mert látta, hogy mi történt, hitt, megdöbbentette őt az Úrnak tanítása.
13 Miután Páfoszban tengerre szálltak, Pál és társai a pamfíliai Pergébe mentek, ott azonban János megvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.
14 Ők maguk meg Férgéből átutazóban megérkeztek a piszidiai Antiókhiába. Szombatnapon bementek a zsinagógába, és leültek.
15 A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagógátok hozzájuk küldöttek ezzel a kéréssel: „Férfiak, testvéreink, ha van bátorító szavatok a néphez, mondjátok el."
16 Pál erre felállott, kezével csendre intette őket, és így szólt: „Izraeli férfiak és ti istenfélők, halljátok meg!
17 Ennek a népnek, Izraelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és amikor Egyiptomban zsellérek voltak, felmagasztalta őket: felemelt karral hozta ki őket onnan,
18 majd negyven éven át viselte szokásaikat a pusztában,
19 Kánaán földjén hét nemzetet irtott ki, s azok földét örökös birtokul adta nekik,
20 mintegy négyszázötven esztendőre. Ezek után Sámuel prófétáig bírákat adott nekik.
21 Azután királyt kértek maguknak, és Isten Sault, a Kis fiát, egy Benjámin törzséből való férfiút adta nekik negyven évre.
22 De azután leváltotta őt, s Dávidot támasztotta nekik királyul, ki mellett ezt a tanúságot tette: Megtaláltam Dávidot, a Jesse fiát, szívem szerint való férfiút, aki minden akaratomat meg fogja tenni.
23 ígéret szerint ennek a magvából hozta elő Isten Izraelnek megmentőül Jézust,
24 kinek fellépése előtt János előre hirdette Izrael egész népének az új felismerésre térést jelképező bemerítkezést.
25 János, amikor pályafutásának végére jutott, így szólt: Aminek ti engem sejtetek, az én nem vagyok. Az majd utánam jön el, s én még arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam.
26 Férfiak, testvéreim, ti Ábrahámtól származó fiák és ti, kik félitek az Istent, nekünk küldték el a mostani megmenekülésnek Igéjét.
27 Hiszen Jeruzsálem lakói s azok elöljárói, mikor Őt fel nem ismerték és elítélték, csak a prófétáknak minden szombaton felolvasott szavait töltötték be.
28 Bár semmi halálra méltó okot nem találtak ellene, mégis arra kérték Pilátust, hogy ölessé meg őt.
29 Mikor meg véghez vitték mindazt, amit felőle megírtak, levették őt a fáról, és sírba tették.
30 Isten azonban feltámasztotta őt a halottak közül,
31 úgyhogy sok napon át látták őt azok, akik vele együtt jöttek fel Galileából Jeruzsálembe, kik most tanúi a nép felé.
32 Mi is örömüzenetül hirdetjük nektek az atyáinknak adott ígéretet,
33 mert Isten azt gyermekeink számára beteljesülésre vitte azzal, hogy Jézust feltámasztotta, ahogy a második zsoltárban is írva van: „Fiam vagy te, én ma szültelek téged."
34 Minthogy azonban őt a halottak közül feltámasztotta, úgyhogy többé nem kell neki a rothadásba visszatérnie, így szólott: „Neked fogom adni Dávid jámborságának biztos jutalmát."
35 Ezért mondja más helyen is: „Nem fogod odaadni szentedet, hogy rothadást lásson."
36 Dávid ugyan, miután saját nemzedékében szolgálta az isteni tervet, elaludt, és atyái mellé helyezték, úgyhogy rothadást látott,
37 de akit Isten feltámasztott, nem látott rothadást.
38 Legyen azért tudtotokra, férfiak, testvéreim, hogy rajta keresztül hirdetik nekünk a vétkek bocsánatát.
39 Mindazokból a vétkekből, melyekből Mózes törvényének nincs hatalma titeket igazságosakká tenni, ő mindenkit igazságossá tesz, aki hisz.
40 Vigyázzatok hát, hogy rátok ne szálljon az, amit a prófétákban megmondottak.
41 Lássátok meg, ti megvetők, csodálkozzatok, és enyésszetek el, mert én egy munkát viszek véghez napjaitokban, munkát, melyet nem hinnétek el, ha valaki végig elbeszélné nektek!"
42 Mikor a zsinagógából kimentek, kérlelték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról.
43 Mikor a zsinagóga szétoszlott, a zsidók és az istenfélő csatlakozók közül sokan követték Pált és Barnabást. Az apostolok elbeszélgettek velük, és rábeszélték őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelme mellett.
44 A rákövetkező szombaton majdnem az egész város összegyűlt, hogy az Úr szavát hallgassák.
45 Mikor a zsidók a tömeget látták, megteltek irigységgel, s káromolva ellentmondtak annak, amit Pál beszélt.
46 Pál és Barnabás azonban bátorsággal ezt mondották: „Kényszerűségből először nektek szóltuk az Isten szavát. Miután azonban elvetettétek azt, és nem ítéltétek magatokat az örök életre méltóknak, a nemzetekhez fordulunk.
47 Mert ekképp parancsolta nekünk az Úr: Nemzetek világosságául helyeztelek el téged, hogy a föld széléig te légy a menekülés útja."
48 A nemezetek örültek, ahogy ezt hallották, dicsőítették az Úrnak Igéjét, és akik csak örök életre voltak rendelve, hittek.
49 Az Úr beszédét ezután az egész vidéken széjjelhordták.
50 A zsidók ellenben felingerelték az előkelő kegyes asszonyokat s a város főembereit, üldözést keltettek Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határaikból.
51 ők erre rájuk rázták lábuk porát, és Ikóniumba mentek.
52 A tanítványok azonban telve voltak örömmel és Szent Szellemmel.
1 Ikónuimban ugyanúgy történt a dolog: bementek a zsidók zsinagógájába, és ott beszédet mondottak, úgyhogy itt is a zsidóknak és helléneknek nagy sokasága hitt.
2 De az engedetlen zsidók felindították és elkeserítették a nemzet-béliek lelkét a testvérek ellen.
3 Mégis elég sokáig időztek ott, és bátran szóltak az Úrról, az Úr meg tanúságot tett kegyelmének Igéje mellett és megadta, hogy kezükön át jelek és csodák történjenek.
4 A városbeli sokaság kétfelé szakadt, egyesek a zsidókkal voltak, mások az apostolokkal.
5 Történt azonban, hogy a nemzetek és zsidók elöljáróikkal együtt rohamot intéztek, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket.
6 Mikor erről tudomást szereztek, elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környező vidékre,
7 és ott hirdették az örömüzenetet.
8 Lisztrában ült egy férfi, ki nem tudott a lábára állni, ki anyjának méhétől fogva sánta volt, és még sohasem járt.
9 Ez figyelt Pálra, amíg az beszélt. Pál rászögezte szemét, és amikor látta, hogy hite van arra, hogy megmeneküljön,
10 erős hangon szólt: „Kelj fel, és egyenesedjél fel a lábadon!" Az felszökött, és járt.
11 Mikor a tömeg látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven hangosan így szóltak: „Az istenek emberi alakban leszálltak hozzánk."
12 Barnabást azután elnevezték Zeüsznek, Pált meg Hermésznek, miután ő vitte a szót.
13 A város előtt levő Zeusz templomnak a papja erre felkoszorúzott bikákat vitt a kapukhoz, és a tömeggel együtt áldozni akart.
14 Ahogy ezt Barnabás és Pál apostol meghallották, megszaggatták köpenyüket, a tömeg közé rohantak, s hangosan kiáltozták:
15 „Férfiak, miért teszitek ezeket? Mi is csak emberek vagyunk, akiket hozzátok hasonló szenvedélyek töltenek meg. Mi azt az örömhírt hirdetjük nektek, hogy ezektől a hiábavalóságoktól forduljatok az élő Istenhez, aki a mennyet, a földet, a tengert és mindazt alkotta, ami bennük van.
16 Azt az Istent, aki a tovatűnő nemzedékekben a nemzeteket hagyta mind a maguk útján menni,
17 ki mégsem hagyta magát tanúság nélkül, amennyiben jót tett veletek azzal, hogy a mennyből esőzéseket és gyümölcstermő időszakokat adott, és szíveteket táplálékkal és jókedvvel megtöltötte."
18 Ilyesmit beszéltek, de alig-alig tudták lecsillapítani a tömeget, hogy ne áldozzék nekik.
19 Közben Antiókhiából és Ikóniumból zsidók érkeztek oda, s azok rábeszélésére a sokaság megkövezte Pált, azután kivonszolta a városból, azt gondolva, hogy halott.
20 Mikor azonban a tanítványok gyűrűje körülvette, felkelt és bement a városba. Másnap Barnabással együtt Derbébe távozott.
21 Annak a városnak is hirdették az örömüzenetet, miután tekintélyes számú embert tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, onnan Ikóniumba, majd Antiókhiába.
22 Közben támogatták a tanítványok lelkét, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, s hangoztatták, hogy sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten királyságába.
23 Kézfelemeléssel eklézsiánként véneket választattak nekik, majd böjtölés és imádkozás után rábízták őket az Úrra, akibe hitüket vetették.
24 Pizidiát bejárván elérkeztek Pamfiliába,
25 s azután, hogy Pergében az Igét szólták, lementek Attáliába.
26 Innen azután elhajóztak Antiókhiába, ahonnan az Isten kegyelmének adták át őket arra a munkára, amelyet már el is végeztek.
27 Miután megérkeztek, és összegyűjtötték az eklézsiát, tudósították őket mindarról, amit az Isten tett velük, arról is, hogy hogyan nyitotta meg a nemzetek előtt a hitnek ajtaját.
28 Meglehetősen sok időt töltöttek el a tanítványok társaságában.
1 Később Júdeából jöttek le egyesek, és így tanították a testvéreket: „Ha a mózesi szokás szerint körül nem metélkedtek, nem menekültök meg."
2 Azonban Pál és Barnabás nem csekély zendülést és vizsgálódást támasztott ellenükben, és elrendelték, hogy Pál és Barnabás és néhányan mások menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe.
3 Az eklézsia elkísérte őket egy darabon, azután keresztülutaztak Fönícián és Samárián. Útközben azzal, hogy eleitől végig elbeszélték a nemzetek megtérését, nagy örömöt szereztek az összes testvérnek.
4 Ahogy Jeruzsálembe megérkeztek, az eklézsia, az apostolok és a vének szívesen fogadták őket, ők meg tudomásukra adták, hogy Isten mily nagy dolgokat tett velük.
5 A farizeusok felekezetéből azonban előállottak némelyek, akik már hívőkké lettek, és kijelentették, hogy a nemzetbelieket körül kell metélni, és meg kell nekik parancsolni, hogy őrizzék meg Mózes törvényét.
6 Összegyűltek hát az apostolok és a vének, hogy e dolog felől meglássák az igazságot.
7 Sokat vitatkoztak, majd felállott Péter, és így szólt hozzájuk: „Férfiak, testvéreim, tudjátok, hogy a kezdeti napok óta Isten engem kiválasztott arra, hogy a nemzetek az én szájamon át meghallják az örömüzenetet, hogy hihessenek.
8 A szíveket ismerő Isten tanúságot is tett mellettük azzal, hogy a Szent Szellemet éppen úgy adta nekik, mint nekünk is,
9 miután hittel megtisztította szívüket; nem tett közöttünk és közöttük semmi különbséget.
10 Most hát miért kísértitek az Istent azzal, hogy oly igát raktok a tanítványok nyakára, melynek elviselésére sem atyáinknak, sem nekünk nem volt erőnk?
11 Csak az Úrnak, Jézusnak kegyelmén át hisszük, hogy azon a módon megmenekülhetünk, amelyen azok is."
12 Ekkor elhallgatott az egész sokaság, és Barnabásra és Pálra figyelt, akik eléjük tárták, hogy mily nagy jeleket és csodákat tett rajtuk keresztül Isten a nemzetek között.
13 Ahogy ők elhallgattak, Jakab szólalt meg: „Férfiak, testvéreim -- mondta -, hallgassatok reám!
14 Simon előadta, hogyan irányította Isten tekintetét először arra, hogy a nemzetek közül népet szerezzen nevének.
15 Ezel összhangban vannak a próféták beszédei, ahogy meg van írva:
16 „Ezek után visszatérek majd, s felépítem Dávid leomlott sátorát, felépítem, és magasba emelem annak omladékait,
17 hogy a többi ember megkeresse az Urat, meg az összes nemzetek, melyek felett az én nevemet segítségül hívják.
18 így szól az Úr, ki ezeket az öröktől fogva ismert dolgokat megcselekszi.
19 Ezért úgy ítélem én, hogy nem kell zaklatni azokat, akik a nemzetek közül térnek meg az Istenhez, hanem levelet kell írni nekik,
20 hogy tartózkodjanak a bálványoknak, a paráznaságnak, a fulladt állatnak és a vérnek tisztátalanságától.
21 Mózesnek tudniillik az ősi nemzedékek óta városonként megvannak a maga hirdetői, amennyiben a zsinagógákban minden szombaton felolvassák."
22 Ekkor az apostolok és a vének az egész eklézsiával együtt úgy vélték jónak, hogy Pállal és Barnabással válogatott férfiakat küldjenek Antiókhiába, mégpedig Júdást, akit Barsabásnak hívnak és Szilást, kik a testvérek között vezető férfiak voltak.
23 Ezt az írást küldték velük: „Az apostolok és a vének, testvérek a testvéreknek, kik Antiókhiában, Szíriában és Kilikiában a nemzetek közül valók. Örvendjetek!
24 Miután meghallottuk, hogy közülünk némelyek beszédükkel nyugtalanná tettek titeket, s megterhelték a lelketeket, holott mi nekik parancsot nem adtunk,
25 egy indulattal lévén, úgy láttuk jónak, hogy a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal együtt,
26 kik lelkűket adták oda a mi Urunknak, a Felkent Jézusnak nevéért, válogatott férfiakat küldjünk hozzátok.
27 így küldtük el Júdást és Szilást, akik maguk ugyanazt fogják szóval közölni.
28 Jónak véltük ugyanis, a Szent Szellem és mi, hogy semmivel többel ne terheljünk meg titeket a szükségesen kívül,
29 azon kívül, hogy tartózkodjatok a halványuktól, vértől, megfulladt állatoktól és paráznaságtól. Ha ezektől magatokat megőrzitek, jól lesz dolgotok. Egészséget kívánunk."
30 Ezután elbocsátották őket, ők meg lementek Antiókhiába, ott összegyűjtötték a sokaságot, és átadták a levelet.
31 Amikor az összegyűltek azt elolvasták, megörültek a bátorításnak.
32 Júdás és Szilás is, kik maguk is próféták voltak, sok szóval buzdították a testvéreket, és megszilárdították őket.
33 Miután egy időt ott töltöttek, a testvérektől békés-seggel elváltak, hogy visszatérjenek azokhoz, akik őket elküldötték.
34 De Szilás jónak látta, hogy megvárja őket.
35 Pál és Barnabás azonban Antiókhiában időztek még, és sok más társukkal együtt tanították az Úrnak Igéjét és hirdették örömüzenetét.
36 Bizonyos napok eltelte után Pál így szólt Barnabáshoz: „Térjünk most vissza, és látogassuk meg a testvéreket minden városban, amelyekben az Úr szavát hirdettük, lássuk, hogyan vannak."
37 Barnabásnak az volt a szándéka, hogy magukkal vigyék Jánost is, kinek Márk volt a mellékneve.
38 Pál azonban nem tartotta méltányosnak, hogy azt, aki Pamfiliától fogva elhagyta őket, és nem ment velük együtt a munkára, magukkal vigyék.
39 Ámde emiatt akkora ingerültség támadt, hogy elváltak egymástól, és Barnabás Márkot magához vévén Ciprusba hajózott.
40 Pál ellenben Szilást választotta maga mellé. Miután a testvérek az Úr kegyelmére bízták őt, elutazott.
41 Bejárta azután Szíriát és Kilikiát, miközben az eklézsiát szilárdítgatta.
1 Eljutottak Derbébe és Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, hívő zsidó asszonynak, de hellén apának fia,
2 ki mellett jó bizonyságot tettek a Lisztrában és Ikóniumban élő testvérek.
3 Pál azt akarta, hogy Timóteus vele utazzék el, fogta hát, és körülmetélte őt a zsidók miatt, kik azokon a helyeken laktak. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy hellén volt az apja.
4 Amikor átutaztak a városokon, átadták azoknak, hogy megőrizzék azokat a rendelkezéseket, melyeket a jeruzsálembeli apostolok és vének határozatként kimondottak.
5 Az eklézsiák eközben napról-napra szilárdultak a hitben és gyarapodtak számban.
6 Azután Frígiát és a Galata vidékétjárták be, minthogy a Szent Szellem eltiltotta őket attól, hogy Ázsiában szólják az Igét.
7 Elmentek Mizia mellett, és megkísérelték, hogy Bitiniába utazzanak, de Jézusnak Szelleme nem engedte őket.
8 Így Mizia mellett elmenvén, Troászba szálltak alá.
9 Itt Pál az éjszakában látomást látott: egy macedón férfi állott előtte, és kérlelte őt: „Jöjj át Macedóniába, és segíts rajtunk!"
10 Mihelyt a látomást látta, tüstént azon voltunk, hogy Macedóniába induljunk, mert úgy következtettünk, hogy az Isten arra hívott minket, hogy a macedónoknak szóljuk az örömüzenetet.
11 Troászból hajón egyenesen Szamotrákéba siettünk, a következő napon Neápoliszba,
12 onnan Filippi-be, mely a macedóniai táj első városa, római kolónia. Bizonyos időt ebben a városban töltöttünk.
13 Szombatnapon kimentünk a városon kívül egy folyó mellé, ahol - úgy gondoltuk - imádkozás lesz. Leültünk, és beszélgettünk az összegyűlt asszonyokkal.
14 Az egyik asszony, Lídia nevű, ki Tiatírából való bíborárus és istenfélő volt, hallgatott ránk. Ennek Isten megnyitotta szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál beszél.
15 Mihelyt azután ő és a háza bemerítkezett, kérlelni kezdett minket: „Ha úgy ítéltek, hogy én hű vagyok az Úrhoz, jöjjetek be házamba és maradjatok nálam." Erőszakkal is kényszerített minket.
16 De történt, hogy amikor éppen az imádkozásra mentünk, egy fiatal rabszolgálóval találkoztunk, akiben jós szellem volt, ki jósolgatásával nagy nyereséget szerzett gazdáinak.
17 Ez követte Pált és minket, és azt kiáltozta: „Ezek az emberek a legmagasabb Istennek rabszolgái, és nektek a menekülés útját hirdetik."
18 Sok napon át tette ezt, végre Pál, mivel ránehezedett a dolog, megfordult, és ezt mondta a szellemnek: „A Felkent Jézus nevével megparancsolom neked, hogy menj ki belőle!" Az abban az órában ki is ment.
19 Mikor azonban a lány urai meglátták, hogy remélt nyereségük elveszett, megragadták Pált és Szilást, és az elöljárók elé a piacra vonszolták őket.
20 Miután katonai parancsnokok elé állították őket, így szóltak: „Ezek az emberek fellázítják városunkat. Zsidó létükre
21 olyan erkölcsöket hirdetnek, melyeket nekünk, rómaiaknak sem elfogadnunk, sem megtennünk nem szabad."
22 Ellenük fordult a tömeg is. A parancsnokok erre letépettek ruháikat, s megparancsolták, hogy botozzák meg őket.
23 Miután sok vesszőcsapást mértek rájuk, börtönbe vetették őket, s megparancsolták a foglárnak, hogy biztos őrizet alatt tartsa őket.
24 A porkoláb a parancs vétele után a belső tömlőébe vetette őket, és a lábukat biztonság végett kalodába zárta.
25 Éjféltájban Pál és Szilás imádkoztak, és énekkel magasztalták Istent, a foglyok pedig hallgatták őket.
26 Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a tömlöc alapjai is megrendültek, tüstént kinyíltak az összes ajtók, és mindnyájuk bilincsei lehullottak.
27 A tömlöctartó, ahogy álmából felriadt, s meglátta, hogy a tömlöc ajtajai nyitva vannak, kardot rántott, és el akarta magát pusztítani, mert azt hitte, hogy a foglyok elmenekültek.
28 Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindnyájan itt vagyunk."
29 Az erre világosságot kért, és beugrott. Reszketve borult Pál és Szilás elé,
30 majd kivezette őket, és így szólott: „Uraim, mit kell tennem, hogy megmeneküljek?"
31 „Higgy az Úrban, Jézusban - felelték azok -, s megmenekülsz te is, a házad is."
32 Azután az Isten Igéjét szólták mindazoknak, akik a házában voltak.
33 A porkoláb azután az éjszakának még abban az órájában magához fogadta őket, és sebeiket kimosta. Nyomban be is merítkeztek, ő is, az övéi is mindannyian.
34 Majd felvezette őket házába, asztalt tett eléjük, és egész házával ujjongott, hogy Istenben hívővé lehetett.
35 Mikor kivirradt, a katonai parancsnokok ily üzenettel küldöttek oda a poroszlókat: „Bocsásd el azokat az embereket!"
36 A tömlöctartó közölte e szavakat Pállal: „A katonai parancsnokok ideüzentek, hogy el kell titeket bocsátani. Most hát induljatok el, utazzatok el békességgel!"
37 De Pál így szólott hozzájuk: „Elítéletlenül nyilvánosan megverettek minket, s noha római polgárok vagyunk, tömlöcbe vetettek, most pedig titkon űznek ki bennünket. Ez így nem megy. Jöjjenek el maguk a parancsnokok, és vezessenek ki bennünket!"
38 A poroszlók hírül vitték a parancsnokoknak e szavakat. Mikor azok meghallották, megijedtek amiatt, hogy rómaiak.
39 Elmentek hát, és szívükre beszéltek, majd kivezették és kérlelni kezdték őket, hogy távozzanak el a városból.
40 Erre kimentek a tömlöcből, és bementek Lídiához. Ahogy meglátták a testvéreket, bátorították őket. Azután eltávoztak a városból.
1 Ezután átutaztak Amfipoliszón és Apollónián, és eljutottak Tesszalonikába, ahol a zsidóknak zsinagógájuk volt.
2 Pál szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton át boncolgatta előttük az írásokat,
3 megnyitotta azok értelmét, és kimutatta, hogy a Felkentnek szenvednie kellett, és a halottak közül feltámadnia, és hogy ő Jézus, a Felkent, akit - szólt - én hirdetek nektek.
4 Közülük némelyek hitelt adtak nekik, és Isten Pálnak és Szilásnak juttatta őket, úgyszintén az istenfélő hellének közül is nagy sokaságot, valamint a város első asszonyai közül nem keveset.
5 Erre a zsidókat irigység szállta meg, magukhoz vettek a piacról néhány rossz embert, csődületet támasztottak, és fellázították a várost. Majd odaálltak Jázon háza elé, és azon voltak, hogy az apostolokat a népgyűlés elé vigyék.
6 Mivel azonban nem találták őket, Jázont és néhány testvért hurcoltak a városnagyok elé, miközben ezt kiáltozták: „Ezek azok, akik a föld lakóit felzendítik, itt is megjelentek,
7 és Jázon fogadta be őket. Mindannyiuknak a tettei sértik a császár rendeleteit, amellett más királyt hirdetnek, Jézust."
8 Fellázították a tömeget és a városnagyokat, kik már hallottak ezekről a dolgokról.
9 Amikor azonban elég biztosítékot kaptak Jázon-tól és a többiektől, elbocsátották őket.
10 A testvérek pedig azonnal, még azon az éjjelen útnak indították Pált és Szilást Béreába. Amikor odaérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába.
11 A béreabeliek nemesebbek voltak a tesszalonikabelieknél: teljes készséggel fogadták az Igét, és naponként megvizsgálták az írásokat, hogy azoknak megfelelnek-e ezek a dolgok.
12 Sokan hittek is közülük, még az előkelő hellén asszonyok és férfiak közül sem kevesen.
13 Mikor azonban a Tesszalonikából való zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdette az Istennek Igéjét, odamentek, hogy ott is megingassák és fellázítsák a tömeget.
14 Akkor azonban a testvérek Pált azonnal útnak indították, hogy utazzék el egész a tengerpartig, Szilás és Timóteus ellenben hátramaradtak.
15 Akik Pált elkísérték, elvezették őt egészen Athénig, és miután Szilás és Timóteus felől parancsot kaptak tőle, hogy a leggyorsabban menjenek hozzá, elutaztak.
16 Míg Pál Athénben várta őket, erős izgalomba jutott benne a szelleme, amikor észrevette, hogy bálványképekkel van teli az egész város.
17 Értekezett a zsinagógában a zsidókkal és istenfélőkkel és a piacon is mindennap olyanokkal, akiket éppen ott talált.
18 Az epikureista és sztoikus filozófusok közül némelyek azonban összacsaptak vele. „Mit akar mondani ez a fecsegő?" kérdezték némelyek, mások meg azt mondták: „Úgy látszik, mintha idegen isteneket hirdetne." Mert Jézusról és a feltámadásról szóló örömüzenetet hirdette.
19 Megragadták hát, és elvitték az Areopágoszra. „Megtudhatjuk, miben áll ez az új, tőled hirdetett tudomány? - kérdezték. -
20 Mert néhány idegenszerű dologgal tömöd a fülünket. Tudni akarjuk, mi akar ez lenni."
21 Az athéni ék és az ott vendégként időző jövevények ugyanis semmi másra nem értek rá, csak arra, hogy valami újdonságot szóljanak vagy halljanak.
22 Pál erre kiállott az Areopágosz közepére, és szólni kezdett: „Athéni férfiak! A vallásosságban mindenképp igen buzgónak láttalak titeket. Mikor ugyanis bejártam, s újra meg újra megnéztem
23 istentiszteleti tárgyaitokat, egy oltárt is találtam ezzel a felirattal: Ismeretlen istennek. Akit ti tudatlanul tiszteltek, azt hirdetem én nektek.
24 Az az Isten, aki a világot és mindazt, ami benne van, alkotta, mennynek és földnek ura lévén, nem lakhat kézzel épített templomokban,
25 sem emberi kéz nem gondozhatja őt, mintha valamit nélkülözne, hiszen ő maga ad mindeneknek életet, leheletet és mindent.
26 Ő úgy intézte, hogy az egy eredettől támadó emberek összes leszármazottjai a föld egész színét benépesítsék, miután az időpontokat és lakóhelyeket is elhatárolta számukra,
27 hogy az Istent megkeressék, hogy hátha kitapogathatnák őt, hiszen egyikünktől sincs messze az Isten.
28 Hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk, mint ahogy a közületek való költők közül is némelyek mondották: Az ő leszármazottjai vagyunk.
29 Isten leszármazottjai lévén tartozunk azt gondolni, hogy ami isteni, az aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, emberi művészet vagy szenvedély alkotta faragványhoz nem lehet hasonló.
30 Az értelmetlenségben eltöltött időket tehát elnézve, most azt parancsolja az Isten az embereknek, hogy mindenütt, mindannyian térjenek új felismerésre,
31 amennyiben már egy napot is kitűzött, melyen igazságosan meg fogja ítélni a föld lakóit egy ember által, akit erre külön kiválasztott. Arra pedig, hogy hinni tudjatok benne, azzal nyújtott lehetőséget mindeneknek, hogy őt a halottak közül feltámasztotta."
32 Ám ahogy a halottak feltámasztásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak, mások meg így szóltak: „Efelől majd még egyszer meghallgatunk téged."
33 így hát Pál eltávozott közülük.
34 Egyes férfiak mégis csatlakoztak hozzá, és hittek. Ezek közül való az areopágita Dioniziosz, egy Damarisz nevű asszony és velük mások.
1 Ezek után Pál eltávozott Athénből és Korintusba ment.
2 Ott talált egy pontuszi származású, Akvila nevű zsidót, ki feleségével, Priszcillával csak nemrég jött el Itáliából Klaudiusz rendeletének következteben, mely szerint a zsidóknak el kellett hagyniuk Rómát. Pál hozzájuk ment,
3 és mivel ugyanolyan ipart űzött, náluk maradt. Sátorkészítés volt ugyanis a mesterségük.
4 Minden szombaton értekezett a zsinagógában, zsidókat is, helléneket is meggyőzni igyekezett.
5 Mikor azonban Macedóniából Szilás is, Timóteus is alájöttek, Pál az Igétől szorongattatva erősen bizonygatta a zsidóknak, hogy Jézus a Felkent.
6 Mikor azonban azok ellenszegültek és káromoltak, lerázta ruháit, s így szólt hozzájuk: „Véretek szálljon a fejetekre, én tőletek tisztán megyek el, és mostantól fogva a nemzeteknél leszek."
7 Át is ment onnan egy bizonyos Ticiusz Jusztusz nevű istenfélő embernek a házába, kinek a háza a zsinagógával szomszédos volt.
8 Kriszpusz pedig, a zsinagógafő, egész házával együtt hitt az Úrban, a korintusiak közül is sokan hallgatták őt, és hittek, majd bemerítkeztek.
9 Az Úr pedig éjjel látomásban azt mondotta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, ne hallgass,
10 mert veled vagyok, és senki sem fog gonosz ártással rád támadni. Hiszen nagy népem van ebben a városban."
11 Ott is maradt egy évig és hat hónapig, s tanította közöttük az Istennek Igéjét.
12 Mikor azonban Gallió volt Akhája helytartója, a zsidók egy indulattal Pálnak estek, és az ítélőszék elé hurcolták.
13 Azt mondták: „Ez törvénytelen istentiszteletre lazítja az embereket."
14 Mikor Pál a száját kinyitni készült, Gallió így szólt a zsidókhoz: „Ha valami hamiskodás, vagy rossz csíny forogna szóban, óh zsidók, valami ésszerű ügyben elviselnélek titeket,
15 de ha szóbeszéd, nevek s a ti törvényetek a vitának a tárgya, magatok nézzetek utána! Ezekben nem akarok bíró lenni."
16 Azzal elűzte őket az ítélőszék elől.
17 Ekkor mindannyian rátámadtak Szósztenészre, a zsinagógafőre, és mialatt verték az ítélőszék előtt, Gallió mit sem törődött velük.
18 Pál azután még meglehetősen sok ideig maradt náluk, majd búcsút vévén a testvérektől, elhajózott Szíriába, vele együtt mentek Priszcilla és Akvila is, miután ez Kenkreában megnyiratta a fejét, ugyanis fogadalma volt.
19 Mikor elérkeztek Efézusba, ott hátrahagyta őket. Efézusban Pál bement a zsinagógába, s ott értekezett a zsidókkal.
20 Mikor arra kérték, hogy maradjon több ideig, nem intett igent,
21 hanem ily szóval búcsúzott: „Ha Isten úgy akarja, visszatérek hozzátok újra." Azután elvitorlázott Efézusból.
22 Innen lement Cezáreába, ott kiszállt, és miután az eklézsiát köszöntötte, lement Antiókhiába.
23 Bizonyos időt ott töltvén, elutazott onnan. Majd sorjában végigjárta a Galata földet és Frigiát, szilárdítgatta a tanítványokat mind.
24 Ezalatt egy bizonyos Apollós nevű alexandriai származású zsidó, szónoki képzettségű férfi, ki az írásokban is jártas volt, Efézusba érkezett.
25 Ez, miután korábban oktatást kapott már az Úr útját illetően, most a Szellem tüzétől égve szólta, s tanította pontosan Jézus dolgait, de csak a János bemerítését ismerte.
26 Nagy bátorsággal kezdett szólni a zsinagógában. Priszcilla és Akvila, miután meghallgatták, magukhoz vették őt, s pontosabban kifejtették előtte az Isten útját.
27 Később Akhájába akart átmenni, a testvérek buzdították, és írtak az ottani tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen. Amikor odaérkezett, nagy segítségére volt azoknak, akik kegyelem által hívőkké lettek.
28 Mert a nyilvánosság előtt erőteljesen cáfolta a zsidókat, az írásokból mutatva ki, hogy Jézus a Felkent.
1 Mialatt Apollós Korintusban volt, Pál a felső vidékeket járta be. Azután történt, hogy Efézusba ment, és ott néhány tanítványra talált,
2 akiktől megkérdezte: „Vajon amikor hívőkké lettetek, kaptatok-e Szent Szellemet?" „De még csak nem is hallottuk, hogy Szent Szellem volna" - felelték azok,
3 mire megkérdezte: „Hát mibe merítkeztetek be?" „A János bemerítésével" - felelték azok.
4 Pál ezt válaszolta: „János új felismerésre térített és úgy merített be. Egyidejűleg azt mondta a népnek, hogy higgyenek abban, aki ő utána jő el, tudniillik Jézusban."
5 Mikor ezt meghallották, bemerítkeztek az Úrnak, Jézusnak nevébe.
6 És amikor Pál kezét rájuk tette, rájuk szállott a Szent Szellem, nyelveken beszéltek és prófétáltak.
7 Ezek a tanítványok összesen mintegy tizenketten voltak.
8 Pál azután bement a zsinagógába, ott három hónapon át bátran szólott; az Isten királyságát fejtegette, és igyekezett meggyőzni őket.
9 De amikor némelyek magukat megkeményítve ellenszegültek, és a sokaság előtt gonoszul szólottak az útról, otthagyta őket, és különválasztotta tőlük a tanítványokat. Ezekkel azután naponta értekezett Türannosz iskolájában.
10 Mintegy két éven át folyt ez így, úgyhogy az Ázsiában lakók mind meghallották az Úrnak szavát, zsidók is, hellének is.
11 Az Isten Pál kezén át hatalmának nem mindennapi jeleit is adta,
12 úgyhogy az elerőtlenültek Pál testéről a keszkenőket és a kötényeket is elvitték, mire elhagyták őket a betegségek, a rossz szellemek is kimentek belőlük.
13 Még a szerte csatangoló zsidó ördögűzők közül is némelyek elkezdték az Úrnak, Jézusnak a nevét megnevezni azok fölött, akikben rossz szellemek voltak. „Arra a Jézusra kényszerítlek titeket - mondták -, akit Pál hirdet."
14 Szkévász zsidó főpapnak hét fia cselekedett így.
15 A rossz szellem azonban ezt felelte nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de hát ti kik vagytok?"
16 Erre az az ember, akiben a rossz szellem volt, nekik ugrott, s miután úrrá lett rajtuk, erőszakoskodni kezdett velük, úgyhogy mezítelenül és megsebesítve menekültek ki abból a házból.
17 Ezt azután megtudta minden zsidó és hellén, aki Efézusban lakott, és félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úrnak, Jézusnak nevét.
18 Azok közül, akik hívőkké lettek, sokan eljöttek, vallomást tettek, és számot adtak cselekedeteikről.
19 Azok közül, akik varázslásokkal foglalkoztak, tekintélyes számú ember összehordta a könyveket, és mindenkinek szeme láttára elégette. Megszámolták értéküket, s azt ötvenezer ezüst pénznek találták.
20 így az Úr feljebbvalóságának mértékében növekedett és erősödött az Ige.
21 Mikor mindezek elvégződtek, Pál szellemben határozva kitűzte maga elé, hogy Macedóniának és Akhájának bejárása után Jeruzsálembe utazik. Azt mondta: „Azután, hogy oda eljutottam, Rómát is meg kell látnom."
22 Miután azok közül, akik neki szolgáltak, kettőt, Timóteust és Erasztust Macedóniába elküldötte, ő maga egy ideig még Ázsiában késlekedett.
23 Az idő tájt nem csekély kavarodás támadt az Út körül.
24 Egy bizonyos Demeter nevű ezüstötvös, ki ezüstből Artemisz-templomokat csinált, és ezzel az ötvösöknek nem csekély keresetet szerzett,
25 egybegyűjtötte ezeket az ötvösöket, és a hasonló szakmájú iparosokat, és így szólt: „Férfiak, ti tudjátok, hogy boldogulásunk ettől a keresettől függ.
26 Láthatjátok is, hallhatjátok is, hogy nemcsak Efézusban, hanem majdnem egész Ázsiában is az a Pál rábeszélésével jókora tömeget hangolt át, azzal az állításával, hogy nem istenek azok, melyek kézzel készülnek.
27 De nemcsak az a veszély fenyeget, hogy mesterségünk tönkremegy, hanem a nagy istennőnknek, Artemisznek a szentélyét semmibe sem fogják venni, sőt az ő fenséges tekintélyét is leronthatják, melyet félve tisztelnek egész Ázsia és a föld lakói."
28 Mikor ezt hallották, megteltek indulattal, s kiáltozni kezdték: „Nagy az efézusi Artemisz!"
29 Az egész városra kiterjedt a zavargás, a sokaság egy indulattal a színházba rohant, és magával hurcolta a macedóni Gájuszt és Arisztarchoszt, Pál utazótársait.
30 Pál be akart menni a népgyűlésbe, de a tanítványok nem engedték.
31 Sőt egyes ázsiai főpapok, kik barátai voltak, hozzá küldtek, és kérlelték, hogy ne menjen el a színházba.
32 Ott ezalatt ki ezt, ki azt kiáltotta, mert a közgyűlés fel volt zavarva, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze.
33 A tömeg figyelme Alexandroszra irányult, akit a zsidók előretoltak. Alexandrosz a kezével csendre intett, és igazolni akarta magát a közgyűlés előtt.
34 De amikor felismerték, hogy zsidó, mindnyájukból egy kiáltás tört elő, s mintegy két óra hosszat kiáltoztak: „Nagy az efézusi Artemisz!"
35 Csak a jegyző csendesítette le a tömeget, ki így szólt: „Efézusi férfiak, ugyan ki az az ember, aki nem tudná, hogy az efézusiak városa a nagy Artemisznek és az égből leesett szobornak templomőre?
36 Mivel pedig ezeknek ellentmondani nem lehet, szükséges, hogy lecsendesedjetek, és semmi elhamarkodottságot el ne kövessetek.
37 Ide vezettétek ezeket a férfiakat, kik sem nem templomfosztogatók, sem istennőnket nem káromolták.
38 Ha Demeternek és a vele tartó ötvösöknek valaki ellen keresetük van, vannak törvénynapok, vannak helytartók, emeljenek panaszt egymás ellen.
39 Ha pedig még további követelésetek van, a törvényes közgyűlésen elintézhető.
40 De az a veszély is fenyeget minket, hogy a mai napért lázadással vádolhatnak meg bennünket, mert semmi okot nem tudunk felmutatni, amivel ezt a csoportosulást megmagyarázhatjuk."
41 Ezeket mondván, szétküldötte az közgyűlést.
1 A zavargás megszűnése után Pál magához hívatta a tanítványokat, s miután bátorította és köszöntötte őket, elutazott, hogy Macedóniába távozzék.
2 Miután bejárta azokat a tájakat, s hosszú beszéddel bátorította a tanítványokat, Hellászba érkezett, s
3 ott három hónapot töltött. Majd, amikor Szíriába akart hajózni, s a zsidók alattomos szándékát látta ébredni maga ellen, az a vélemény alakult ki benne, hogy Macedónián átkeli visszatérnie.
4 Kíséretében voltak Pürrhus fia, a béreai Szópatér, a tesszalonikai Arisztarchosz és Szekundusz, a derbéi Gájus és Timóteus, azután az ázsiai Tüchikosz és Trofimosz.
5 Ezek előre mentek és Troászban vártak meg minket.
6 Mi pedig Filippiből a kovásztalan kenyerek ideje után hajón indultunk el, és öt nap alatt jutottunk el hozzájuk Troászba, ahol hét napig időztünk.
7 Mikor a hét első napján a kenyér megtörésére összegyűltünk, Pál fejtegette nekik az írást, és mivel másnap el akart utazni, éjfélig nyújtotta a beszédet.
8 Tekintélyes számú fáklya égett a felsőházban, ahol együtt voltunk.
9 Mikor Pál beszéde megnyúlt, egy Eütüchosz nevű ifjú, ki az ablaknál ült, és mély álomba merült, az álomtól elnyomva, a harmadik emeletről leesett, és holtan szedték fel.
10 Pál azonban lement, ráborult, átölelte s azt mondta: „Ne üssetek lármát, hiszen benne van a lelke."
11 Azután felment, megtörte a kenyeret, megkóstolta, és még jó sok ideig, egész pirkadásig társalgott velük, azután útnak indult.
12 A fiút pedig élve felvezették, és a gyülekezet nem kis mértékben vigasztalódott meg.
13 Mi azután előrementünk a hajóra, és tengeren mentünk Asszoszba, ott készültünk felvenni Pált, így rendelkezett ugyanis, mert gyalogolni akart.
14 Amint Asszoszban összetalálkoztunk, felvettük őt, és Mitülénébe mentünk.
15 Onnan elhajóztunk, s a következő napon Khiosz magasságába jutottunk, másnap Számosz mellett hajóztunk el, (Trogülionban megszálltunk,) az arra következőn pedig Milétoszba értünk.
16 Pál ugyanis úgy döntött, hogy Efézus mellett csak elhajózunk, hogy ne vesztegesse Ázsiában az időt. Mert sietett, hogy ha teheti, pünkösd napján Jeruzsálemben legyen.
17 Milétoszból azonban átküldött Efézusba, és áthívatta az eklézsia véneit.
18 Mikor azok nála megjelentek, így szólt hozzájuk: „Ti tudjátok, hogy az első naptól kezdve, melyen Ázsiába léptem, az egész idő alatt miként éltem köztetek,
19 hogy voltam az Úrnak teljes alázatossággal rabszolgája, könnyek, kísértések között, melyeket a zsidók alattomos szánkékai szereztek nekem.
20 Ti tudjátok, hogy mennyire nem hallgattam el semmit abból, amit hasznos volt tudatnom veletek. Nem vonakodtam titeket nyilvánosan és házanként tanítani,
21 sürgetően bizonyságot téve zsidóknak is, helléneknek is, hogy az Isten új felismerésére kell térnünk és Urunkban, Jézusban hinnünk.
22 És lám, most a Szellemtől megkötözve Jeruzsálembe utazom, és nem tudom, hogy ott mi fog történni velem.
23 Mégis a Szent Szellem városonként erős bizonyságot tesz nekem, azt mondja, hogy bilincs és szorongattatások várnak rám.
24 Én azonban semmi értéket nem tulajdonítok a lelkemnek, csakhogy futásomat befejezhessem, és azt a szolgálatot bevégezhessem, melyet Uramtól, Jézustól kaptam, hogy Isten kegyelmének örömhíréről határozott bizonyságot tegyek.
25 Most tudom, hogy sem ti, sem senki azok közül, akik között a királyságot hirdetve jártam, többé nem fogjátok látni orcámat.
26 Ezért a mai napon tanúságot teszek nektek arról, hogy mindenkinek vérétől tiszta vagyok.
27 Én nem vonakodtam az Isten teljes szándékát hirdetni nektek.
28 Ügyeljetek hát magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem felügyelőkké tett titeket, hogy terelgessétek az Isten eklézsiáját, melyet tulajdon vére árán tartott meg magának.
29 Én tudom, hogy elmenetelem után ragadozó farkasok fognak közétek betörni, kik nem kímélik majd a nyájat.
30 S közületek, magatok közül is olyan férfiak fognak előállani, kik fonák dolgokat hirdetnek, hogy a tanítványokat elvonják maguk után.
31 Azért legyetek éberek, és emlékezzetek meg arról, hogy én három éven át sem éjjel, sem nappal meg nem szűntem közületek minden egyest könnyhullatással inteni.
32 Most pedig az Úrra bízlak titeket, s az ő kegyelmének szavára, melynek hatalma van arra, hogy építsen titeket, és arra, hogy az összes megszenteltek között örökrészt adjon nektek.
33 Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháit meg nem kívántam.
34 Ti magatok tudjátok, hogy a magam szükségleteiért és a velem lévőkért ezek a kezek dolgoztak.
35 Mindenben megmutattam nektek, hogy ilyen fáradozással kell az elerőtlenülteknek segítségére menni, s emlékeztetni az Úrnak, Jézusnak beszédeire, hogy ő azt mondta, hogy boldogítóbb dolog, ha adunk, mintha kapunk."
36 Mikor mindezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borult és imádkozott.
37 Sok-sok sírás után mindannyian nyakába borultak Pálnak, s összecsókolgatták őt,
38 különösen fájlalva azt a szavát, mellyel azt mondotta, hogy az arcát többé nem fogják látni. Azután kikísérték őt a hajóhoz.
1 Amikor tőlük elváltunk, és tengerre szálltunk, egyenes irányba sietve Koszba mentünk, a következő napon Rodoszba, onnan Patarába.
2 Miután találtunk egy hajót, mely Föníciába volt átkelőben, abba beszálltunk, és tengerre keltünk.
3 Mikor Ciprus feltűnt a láthatáron, azt balkézre elhagytuk, és Szíriába hajóztunk. Lementünk Türoszba, mert odavitte a hajó a rakományát.
4 Miután tanítványokra leltünk, két napig ott maradtunk. Ezek a tanítványok azt mondták a Szellem által Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
5 Mikor azonban a hét nap végére jutottunk, mégis elindultunk, és elutaztunk. Azok feleségükkel, gyermekeikkel együtt mind kikísértek bennünket a városon kívül. A parton térdre borultunk és imádkoztunk,
6 azután elbúcsúztunk egymástól, mi beszálltunk a hajóba, ők otthonukba tértek vissza.
7 Miután a hajózásnak végére jutottunk, Türoszból Ptolemaiszba érkeztünk, ott köszöntöttük a testvéreket, és egy napig náluk maradtunk.
8 A következő napon elindultunk és Cézáreába mentünk, hol Fülöp evangélista házában szálltunk meg, ki a hét közül való volt, és nála maradtunk,
9 Volt neki négy hajadon leánya, akik prófétáltak.
10 Több napig ott időztünk. Ezalatt lejött Júdeából egy Agabusz nevű próféta,
11 ki felkeresett minket, felvette Pál övét, azzal összekötözte saját lábát és kezét, és így szólott: „Azt mondja a Szent Szellem: Azt a férfit, akié ez az öv, így fogják a zsidók megkötözni, azután átadják a nemzetek kezébe."
12 Mihelyt ezt meghallottuk, kérlelgettük mi is, a helybeliek is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
13 Akkor Pál így felelt: „Miért teszitek ezt? Miért sírtok és töritek össze a szívemet? Hiszen én nemcsak arra vagyok kész, hogy megkötözzenek Jeruzsálemben, hanem arra is, hogy meghaljak az Úrnak, Jézusnak nevéért."
14 Miután nem győzhettük meg, lecsillapodtunk, és azt mondtuk: „Az Úr akarata történjék."
15 E napok után felkészültünk, és felmentünk Jeruzsálembe.
16 Velünk jöttek egyesek a Cézáreából való tanítványok közül is, azok egy bizonyos ciprusi Mnázonhoz vezettek bennünket, ki kezdettói fogva tanítvány volt, nála szállást kaptunk.
17 Ahogy Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadtak a testvérek.
18 A következő napon Pál velünk együtt elment Jakabhoz. Megjelentek a vének is mind.
19 Pál, miután köszöntötte őket, esetről-esetre eléjük tárta, hogy mit tett Isten az ő szolgálatán keresztül a nemzetek között.
20 Azok, mikor hallották, dicsőítették az Istent, és azt mondták neki: „Látod testvérem, hány tízezer hívő van már a zsidók között, és valamennyi buzgón megőrzi a törvényt.
21 Felőled azonban az a beszéd hangzik, hogy mindazokat a zsidókat, akik a nemzetek között élnek, Mózestől való elpártolásra tanítod, hogy azt mondod, hogy ne metéljék körül gyermekeiket, és ne járjanak az átöröklött szokások szerint.
22 Hogy áll hát a dolog? Mindenesetre meg fogják hallani, hogy idejöttél.
23 Tedd meg azért, amit mondunk neked. Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat vettek magukra.
24 Vedd ezeket magadhoz, és fogj velük együtt szent tisztuláshoz. Fizess be értük, hogy lenyírathassák a hajukat, és akkor mindenki látni fogja, hogy semmi sem igaz abból, amit felőled hangoztatnak, ellenkezőleg, magad is úgy élsz, hogy megőrződ a törvényt.
25 A hívő nemzetségiek felől pedig már levélben rendelkeztünk, és úgy határoztunk, hogy őrizkedniük kell a bálványoknak áldozottól, vértől, fulladt állattól és paráznaságtól."
26 A következő napon tehát Pál magához vette ama férfiakat, velük együtt szent tisztulás végett bement a szent helyre, s kihirdettette a megtisztulás napjainak eltelését, amikor mindegyikükért meghozzák az áldozatot.
27 Mikor a hét nap éppen befejezéshez közeledett, az ázsiai zsidók, akik meglátták őt a szent helyen, az egész tömeget összecsődítették. Kezüket Pálra vetették,
28 és így kiáltoztak: „Izraeli férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki mindenhol, mindenkit a nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít, a tetejében még helléneket is hozott be a szent helyre, s megszentségtelenítette ezt a szent helyet."
29 Előzőleg ugyanis vele látták a városban az efézusi Trofimust, és róla gondolták, hogy Pál a szent helyre bevitte.
30 A város mindenestől megmozdult, a nép összetódult, Pált megragadták, és kifelé vonszolták a szent helyről. Tüstént bezárták a kapukat.
31 Mikor meg akarták ölni, jelentés ment fel a zászlóalj ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem zendülésben van.
32 Az abban a nyomban katonákat és századosokat vett magához, és lefutott hozzájuk. A zsidók, amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál verését.
33 Akkor az ezredes közelükbe jött, letartóztatta Pált, és megparancsolta, hogy két bilinccsel kötözzék meg. Majd afelől tudakozódott, hogy kicsoda, és mit cselekedett.
34 A tömegben egyik ezt, a másik azt kiáltozta rá, s mivel a zűrzavar miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy a foglyot vezessék fel a kaszárnyába.
35 Mikor Pál a lépcsőkre jutott, úgy volt, hogy a tömeg erőszakosssága miatt a katonáknak vinniük kellett őt.
36 Mert a tömeg nyomon követte, s ezt kiáltozta: „Pusztítsd el!"
37 Éppen be akarták vinni őt a kaszárnyába, amikor Pál megszólította az ezredest: „Szabad-e valamit kérnem tőled?" „Te tudsz hellénül? - kérdezte az. -
38 Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki egy idővel ezelőtt felzendült, és négyezer sikáriust a pusztába vezetett ki?"
39 Pál így felelt: „Én tárzuszi zsidó ember vagyok, Kilikia nem jelentéktelen városának vagyok polgára. Könyörgök, engedd meg, hogy a néphez szólhassak."
40 Mikor az megengedte, Pál felállott a lépcsőre, kezével csendet intett a népnek, erre nagy hallgatás következett, ő meg héber nyelven így szólt hozzájuk:
1 „Férfiak, testvéreim és atyák! Hallgassátok meg, halljátok meg most hozzátok intézendő védekezésemet."
2 Mikor azok meghallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban lecsillapodtak. Ekkor így szólott:
3 „Én zsidó ember vagyok, a kilikiai Tárzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem fel Gamáliel lábánál, az atyai törvény pontos betartásában, Istenért buzgó voltam, mint ahogy ti mindnyájan vagytok ma.
4 Ezt az utat halálra üldöztem, megkötöztettem, börtönbe juttattam férfiakat is, nőket is,
5 ahogy azt a főpap is tanúsíthatja, és a vének egész tanácsa. Miután tőlük leveleket is kaptam a testvérekhez, Damaszkuszba utaztam, hogy onnan foglyokat hozzak Jeruzsálembe, hogy megfenyítsék őket.
6 De utazás közben, mikor már közel voltam Damaszkuszhoz, déltájban az történt velem, hogy az égből hirtelen villámló nagy fényt láttam magam körül,
7 leestem a földre, és hallottam, ahogy egy hang megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl?
8 Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Az így felelt: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.
9 Azok, akik velem voltak, látták a fényt, de a velem beszélő hangot nem hallották.
10 Mit cselekedjek, Uram? - kérdeztem, mire az Úr így felelt nekem: Kelj fel, utazzál Damaszkuszba, ott majd minden felől tudósítanak téged, amiről az van rendelve, hogy meg kell tenned.
11 Mivel pedig annak a fénynek a dicsőségétől a látásom elveszett, a velem levők a kezemet fogták meg, és úgy mentem be Damaszkuszba.
12 Ott hozzám jött egy bizonyos Anániás, ki a törvény szerint élő lelkiismeretes férfiú, ki mellett az összes ott lakó zsidók tanúságot tesznek,
13 mellém állott, és így szólt: Saul, testvérem, tekints reám! S én abban az órában láttam őt.
14 Ekkor így szólt: Atyáinknak Istene eleve kezébe vett téged, hogy megismertesse veled akaratát, és megláttassa veled azt az Igazságosat, szót hallj annak szájából,
15 és te tanúja légy neki minden ember előtt, arról, amit láttál és hallottál.
16 Azért most mit habozol még? Kelj fel, merítkezzél be, mosd le vétkeidet azzal, hogy az ő nevét segítségül hívod!
17 Amikor később visszatértem Jeruzsálembe, és a szent helyen imádkoztam, az történt, hogy elragadtatásba kerültem, önkívületbe estem,
18 és megláttam Őt. Ő így szólt hozzám: Siess, eredj ki gyorsan Jeruzsálemből, minthogy nem fogadják el rólam tett tanúságtételedet.
19 Én azonban így szóltam: Uram, ők maguk tudják, hogy én zsinagógáról-zsinagógára menve bebörtönöztettem és megverettem azokat, akik benned hittek,
20 meg hogy amikor tanúdnak, Istvánnak a vére kiömlött, én is egyetértőén állottam ott, s én őriztem gyilkosainak köpenyét.
21 Ám ő ezt mondta nekem: Utazzál el, mert messzi nemzetekhez küldelek el téged."
22 Eddig a szóig hallgatták őt, de itt felemelték szavukat: „Veszítsd el a földről az ilyent! Mert nem való az ilyennek élnie."
23 Mikor azután azok kiáltoztak, s köpenyeiket dobálták a magasba, és a port szórták a levegőbe,
24 az ezredes megparancsolta, hogy vezessék Pált be a kaszárnyába. Majd azt mondta, hogy korbáccsal vallassák ki, hogy megtudhassa, mely okból kiáltoztak úgy rá.
25 Ám, amikor szíjakkal kifeszítették, Pál megkérdezte az ott álló századost: „Római polgárt szabad-e nektek ítélet nélkül megostoroznotok?"
26 Ahogy a százados ezt hallotta, odament az ezredeshez, és hírt adott neki: „Mit szándékozol tenni? Hiszen ez az ember római!"
27 Az ezredes odament Pálhoz, és megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, hogy római vagy-e." Ő azt felelte: „Az vagyok."
28 „Én nagy összeg pénzzel szereztem meg ezt a polgárjogot" - mondta az ezredes, mire Pál ezt felelte: „Én meg már benne születtem."
29 Erre tüstént félreálltak tőle azok, akik vallatni készültek őt. Az ezredes pedig megijedt, hogy megtudta, hogy római és mert megkötöztette.
30 A következő napon az ezredes, mivel valami biztosat akart megtudni afelől, hogy mivel vádolják a zsidók, feloldotta Pált, és megparancsolta, hogy a főpapok és az egész nagytanács gyűljenek össze, azután levezettette, és közéjük állíttatta Pált.
1 Pál a nagytanácsra szögezte szemét és megszólalt: „Férfiak, testvéreim! Az én nyilvános életemben lelkiismeretem Isten felé a mai napig tiszta volt."
2 Erre Anániás főpap elrendelte a mellette állóknak, hogy üssenek a szájára.
3 De Pál így szólt hozzá: „Meg fog téged verni az Isten, te bemeszelt fal! Még te ülsz le ítélkezni rajtam, és a törvény ellen cselekszel. A törvényt megkerülve parancsoltok, hogy verjenek meg engem?"
4 Ám a mellette állók megszólaltak: „Isten főpapját gyalázod?"
5 „Nem tudtam testvéreim - szólt Pál is -, hogy főpap." Meg van ugyanis írva: „Néped fejedelme ellen gonoszát ne szólj."
6 Mikor azonban Pál észrevette, hogy részben sadduceusok, másrészben farizeusok vannak a nagytanácsban, felkiáltott: „Férfiak, testvéreim, farizeus vagyok, farizeus fia, a holtak felől való reménységért és a halottak feltámadásáért vádolnak."
7 Mikor ezt mondotta, farizeusok és sadduceusok egymás ellen támadtak, úgyhogy a sokaság kettészakadt.
8 A sadduceusok ugyanis azt mondták, hogy nincs feltámadás, sem angyalok, sem szellem, a farizeusok ellenben mindegyiket vallják.
9 Nagy kiáltozás támadt. Felállott néhány írástudó a farizeusok felekezetéből, és élénk vitába kezdtek: „Semmi gonoszát nem találunk ebben az emberben. Talán szellem szólott neki, vagy angyal."
10 Mikor nagy lett a villongás, az ezredes megijedt, hogy Pált szétszaggatják, megparancsolta hát, hogy a sereg menjen le, és ragadja ki közülük Pált, azután vezessék fel a kaszárnyába.
11 A következő éjjelen az Úr Pál mellé állott, és ezt mondotta: „Bízzál! Mint ahogy bizonyságot tettél ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is tanúságot tenned!"
12 Mikor kivirradt, egybegyűltek a zsidók, és átokkal kötelezték magukat, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, amíg Pált meg nem ölik.
13 Negyvennél többen voltak, akik ezt az összeesküvést csinálták.
14 Ugyanezek elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, és ezt mondták: „Erős átokkal fogadtuk meg, hogy addig semmit meg nem ízlelünk, amíg Pált meg nem öljük.
15 Most hát a nagytanáccsal együtt tegyetek jelentést az ezredesnek, hogy hozza le őt hozzátok, minthogy pontosabb vizsgálatot akartok tartani a dolog felől, mi pedig készen várjuk őt, hogy mielőtt ide megérkeznék, elpusztítsuk."
16 Mikor azonban Pál nőtestvérének fia hallott a cselvetésről, odament, belépett a kaszárnyába, és hírt adott Pálnak.
17 Pál erre a századosok közül egyet magához hívatott és ezt mondta: „Vezesd el azt az ifjút az ezredeshez, valami hírt hozott számára."
18 Az maga mellé vette a fiút, elvezette az ezredeshez, és jelentette: „A fogoly Pál magához hívatott és megkért, hogy ezt az ifjút hozzád vezessem, valami mondanivalója van neked."
19 Az ezredes kézen fogta őt, félrevonult vele, és külön megtudakolta: „Mi híred van számomra?"
20 Az így felelt: „A zsidók összebeszéltek, hogy megkérnek téged, hogy holnap vezettesd le Pált a nagytanácsba, mintha pontosabb értesülést akarnának szerezni felőle.
21 Te azonban ne engedj nekik, mert közülük többen, mint negyvenen állnak lesben ellene, ezek átokkal fogadták meg, hogy addig sem nem esznek, sem nem isznak, míg Pált meg nem ölik. Most készenlétben vannak, és ígéretedre várnak."
22 Az ezredes elbocsátotta az ifjút, de előbb megparancsolta: „Senkinek ki ne beszéld, hogy ezeket nekem bejelentetted."
23 Azután magához hívott két századost és ezt mondta: „Tartsatok az éjszaka harmadik órájától fogva készenlétben kétszáz katonát, hogy azok menjenek el Cézáreáig, továbbá hetven lovast és kétszáz kopjavetőt,
24 egy nyerges állatot is állítsanak elő, hogy Pált ráültetve Félix helytartóhoz biztosan átvihessétek."
25 Amellett levelet is írt, melynek tartalma a következő volt:
26 „Klaudius Liziász, Félixnek, a magasztos helytartónak. Örvendj!
27 Ezt az embert a zsidók elfogták, és meg akarták ölni. Miután megtudtam, hogy római, a sereggel rajtuk ütöttem, s a kezükből kiragadtam őt.
28 Meg akarván tudni, hogy micsoda vádat emelnek ellene, levezettettem őt az ő nagytanácsukba.
29 Úgy találtam, hogy saját törvényük vitakérdéseiben vádolják, de semmi halálra vagy bilincsre méltó vád fel nem merült ellene.
30 Intést kaptam azonban, hogy valami terv készül az ember ellen, úgyhogy nyomban hozzád küldöttem őt, s megparancsoltam a vádlóknak is, hogy eledbe terjesszék vádjukat."
31 A katonák a kapott rendelkezés értelmében magukhoz vették Pált, s az éjszakán át Antipatriszba vitték.
32 Másnap a lovasokra hagyván, hogy tovább kísérjék, visszatértek a táborba.
33 Amazok meg elmentek Cézáreába, átadták a levelet a helytartónak, és eléje állították Pált is.
34 Az elolvasta, s megkérdezte, hogy melyik tartományból való; mikor megtudta, hogy Kilikiából,
35 így szólt: „Majd kihallgatlak, ha vádlóid megjelennek." Parancsot adott, hogy Heródes pretóriumában őrizzék.
1 Öt nap múltán alájött Anániás főpap néhány vénnel és bizonyos Tertullus ügyvéddel. Feljelentést tettek a helytartónál Pál ellen.
2 Miután előszólították őt, Tertullus hozzáfogott a vádbeszédhez:
3 „Teljes hálával elismerjük, magasztos Félix, hogy minden oldalon és mindenhol nagy biztonsághoz juttattál bennünket, és előrelátásod sok helyes intézkedéssel javított a nép helyzetén.
4 Hogy azonban tovább ne fárasszalak, esengek, hogy szokott méltányosságoddal hallgasd meg rövid előterjesztésünket.
5 Miután úgy találtuk, hogy ez az ember igazi dögvész, szerte a lakott földön az összes zsidók közt lázadásokat szít, a nazóreusok felekezetének az elöljárója,
6 s most még a szent helyet is megpróbálta megszentségteleníteni, ezért letartóztattuk. A mi törvényünk szerint akartuk elítélni.
7 Liziász ezredes azonban odajött, és erőszakkal kivette őt a kezünk közül, és azt parancsolta, hogy vádlói hozzád jöjjenek.
8 Különben, ha kérdezed, magad is tudomást szerezhetsz tőle mindazok felől, amikkel vádoljuk őt."
9 Egy értelemben szóltak vele a zsidók is: „így vannak ezek" - mondották.
10 Miután a helytartó intett Pálnak, hogy beszélhet, az megszólalt: „Minthogy tudom, hogy sok év óta vagy ennek a népnek a bírája, jó kedvvel védekezem a magam dolgában,
11 annál inkább, mert hiszen hatalmadban van megtudni, hogy nincs több, mint tizenkét napja annak, hogy feljöttem Jeruzsálembe, hogy itt Istent imádjam.
12 Amellett sem a szent helyen nem kaptak azon engem, hogy bárkivel is vitatkoztam volna, vagy tömeget csődítettem volna magam köré, sem a zsinagógákban, sem városszerte nem tettem ilyet,
13 sem semmi bizonyítékot nem tudnak felmutatni azok igazolására, amikkel most vádolnak engem.
14 Azt azonban megvallom neked, hogy aszerint az út szerint, melyet felekezetnek (szakadásnak) mondanak, úgy szolgálok az atyák Istenének, hogy hiszek mindennek, amit a törvény tartalmaz, hogy hiszek a prófétákban megírottaknak,
15 hogy azt a reménységet ápolom az Istenben, amire ezek maguk is várnak, hogy el kell jönnie az igazságosak és hamisak feltámadásának.
16 Abban magam is gyakorolom magamat, hogy lelkiismeretem Istennel és emberekkel szemben mindenkor olyan legyen, hogy botlására senkinek ne legyek.
17 Sok év elmúltával jelentem itt meg, hogy népem számára könyöradományokat és felajánlásokat hozzak.
18 Ebben a foglalatosságban találtak engem bizonyos ázsiai zsidók, mikor a szent helyen a szent tisztulást végeztem, de nem csődületben, sőt anélkül, hogy bármily zavart keltettem volna.
19 Ezeknek a zsidóknak meg kell jelenniük előtted, és vádat emelniük ellenem, ha ugyan van valami vádolni valójuk ellenem.
20 Vagy pedig ezek, akik itt állanak, mondják meg, micsoda hamisságot találtak bennem, amikor ott álltam a nagytanács előtt,
21 hacsak nem azt az egy szót, melyet közöttük állva kiáltottam, hogy „a halottak feltámadása miatt vagyok vád alatt a mai napon."
22 Ekkor Félix, kinek pontosabb értesülése volt ez út felől, elhalasztotta ügyüket. Azt mondta: „Ha Liziász ezredes eljön, majd döntök ügyetekben."
23 Rendeletet adott a századosnak, hogy tartsák ugyan Pált őrizetben, de enyhítést adjanak neki, és övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy neki szolgáljon.
24 Néhány nap múlva megjelent Félix feleségével, Druzillával, ki zsidó volt. Pálért küldött, és meghallgatta őt a Felkent Jézusba vetett hit felől.
25 Mikor azonban Pál az igazságosságot, önmegtartóztatást és az elkövetkező ítéletet fejtegette, Félixet félelem töltötte el, és így szólott: „Mára elég. Eredj el, ha időt tudok rá keríteni, majd hívatni foglak."
26 Egyúttal azt is remélte, hogy Pál pénzt fog neki adni. Ezért sűrűbben hívatta, és társalgóit vele.
27 Két év múltán Félix utódot kapott, Porciusz Fesztuszt. Mivel pedig valami kedves dolgot akart tenni a zsidóknak, Pált fogságban hagyta.
1 Fesztusz három nappal azután, hogy a kormányzói tisztébe lépett, felment Cézáreából Jeruzsálembe.
2 Ott a főpapok és a zsidók főemberei feljelentést tettek nála Pál ellen. Esengve kérték tőle
3 azt a kegyet Pál ellen, hogy küldje őt át Jeruzsálembe. Az úton lest vetettek neki, hogy megöljék.
4 Fesztusz azonban azt felelte, hogy Pált Cézáreában őrzik, ő maga is készül hamarosan odautazni.
5 „Akik tehát - szólt - közületek tehetik, jöjjenek velem le, és nyújtsanak be vádat az ellen a férfi ellen, ha ugyan van benne valami helytelen."
6 Nyolc-tíz napnál nem tovább időzvén közöttük, lement Cézáreába, s másnap az ítélőszékre ült. Megparancsolta, hogy Pált vezessék elő.
7 Amikor előjött, körülállták a zsidók, akik Jeruzsálemből jöttek alá. Sok és súlyos vádat hoztak elő ellene, melyeket bizonyítani azonban nem volt erejük.
8 Pál így védekezett: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a szent hely ellen, sem a császár ellen nem vétettem."
9 Fesztusz kedves dolgot akarván tenni a zsidóknak, megkérdezte Páltól: „Akarsz-e Jeruzsálembe felmenni, hogy ott kapj ítéletet tőlem?"
10 De Pál azt felelte: „A császár ítélőszéke előtt állok, ott kell ítéletet kapnom. A zsidóknak nem ártottam, amint te ezt igen jól tudod.
11 Ha hamis vagyok, és halálra méltót tettem, nem kérem, hogy elkerüljem a halált. De ha az, amivel ezek vádolnak, semmis, senki engem nem adhat oda nekik azért, hogy kedveskedjék. A császárra fellebbezek."
12 Ekkor Fesztusz, miután a tanácscsal megbeszélte a dolgot, határozatot hirdetett. „A császárra fellebbeztél: a császár elé fogsz menni."
13 Napok múltával Agrippa király és Berniké Cézáreába érkeztek, hogy Fesztuszt köszöntsék.
14 Mikor már több napig időztek ott, Fesztusz a király elé terjesztette a Pál ellen beadott vádat: „Van itt egy fogoly, akit Félix hagyott hátra.
15 Ellene, amikor Jeruzsálembe voltam, a zsidók főpapjai és vénei feljelentést tettek, s ítéletet kértek ellene.
16 Azt feleltem nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk, hogy bármely embert kegyképpen odaadjanak, amíg a vádlottat a vádlókkal nem szembesítették, és a vád felől a védekezésre helyet nem adtak.
17 Mikor itt összegyűltek, halogatás nélkül már a következő napon ítélőszékre ültem, és parancsot adtam, hogy vezessék elő azt a férfit.
18 A vádlók köréje álltak, de semmi olyan rosszat vádképpen elő nem adtak, amilyet gyanítottam,
19 hanem a saját vallásukkal kapcsolatban voltak vitakérdéseik ellene, valami meghalt Jézus felől, akiről Pál azt mondja, hogy él.
20 Zavarban lévén efelől, hogy az ily dolgok ügyében hogyan kell vizsgálatot tartani, azt mondtam Pálnak, ha akarja, utazzék Jeruzsálembe, s ott kapja meg az ítéletét e dolgok felől.
21 Mikor azonban Pál fellebbezett, hogy ügye a felség döntésére tartassék fenn, megparancsoltam, hogy tartsák őrizetben addig, amíg felküldhetem őt a császárhoz."
22 Agrippa ekkor így szólt Fesztuszhoz: „Magam is szeretném meghallgatni azt az embert." „Holnap - szólt a helytartó - meghallhatod őt."
23 Másnap nagy pompával érkezett meg Agrippa és Berniké, s az ezredesekkel és a város kimagasló férfiaival együtt bementek az előadóterembe. Fesztusz parancsára előhozták Pált.
24 Azután megszólalt Fesztusz: „Agrippa király s mindazok, akik most itt velünk együtt vagytok, megfigyelhetitek azt a férfit, akinek ügyében Jeruzsálemben is, itt is a zsidók tömegestül fordultak hozzám, s azt kiáltozták, hogy ez ne éljen tovább!
25 Én magam úgy találtam, hogy semmi halálra méltót nem követett el. Mivel azonban a császárra fellebbezett, úgy ítéltem, hogy odaküldöm.
26 De nem áll semmi biztos adat a rendelkezésemre, amit az úrnak írhatnék. Azért vezettettem őt elétek és, különösen eléd Agrippa király, hogy ha a kikérdezése megtörténik, tudjak mit írni.
27 Értelmetlenségnek tűnik ugyanis előttem, hogy foglyot küldjék, és ne jelezzem az ellene emelt vádakat is."
1 Agrippa ekkor így szólt Pálhoz: „Engedelmet kapsz, hogy magad felől beszélj." Erre Pál kinyújtotta kezét, és így védekezett:
2 „Boldognak tartom magamat, Agrippa király, hogy mindabban, amivel a zsidók vádolnak engem, előtted kell ma védekeznem,
3 mivel te nagyon jól ismered a zsidóknak minden szokását és vitakérdését. Azért könyörgök, hallgass meg engem nagy türelemmel.
4 Nemzetem közt is, Jeruzsálemben is tudja az összes zsidó, hogy az én régebbi életmódom ifjúságomtól fogva milyen volt, ha éppen tanúskodni akarnának.
5 Mert már előzőleg, sőt kezdettől fogva tudták rólam, hogy a mi istentiszteletünk legpontosabb felekezetének szabályai szerint éltem: farizeus voltam.
6 S most is azért a reménységért állok itt vád alá helyezve, melyet Isten atyáinkra vonatkozólag adott,
7 s amelyhez a mi tizenkét törzsünk, éjjelnappal megfeszültén szolgálva remél eljutni egyszer. Ezért a reménységért vádolnak engem most a zsidók, óh király!
8 Hogy is van hát a dolog? Nálatok hihetetlennek ítélik azt, hogy az Isten halottakat támaszt?
9 Nos, én magam is arra a véleményre jutottam, hogy a názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges tettet kell véghez vinnem,
10 és ezt Jeruzsálemben meg is tettem: a főpapoktól nyert meghatalmazással a szentek közül sokakat zárattam börtönökbe, s megöletésükhöz is hozzájárultam szavazatommal,
11 amellett az összes zsinagógákban sokszor kínzással kényszerítettem őket arra, hogy káromoljanak. A harag őrjöngővé tett velük szemben, és külországi városokig folytattam ellenük az üldözést.
12 Ilyképpen utaztam Damaszkuszba a főpapoktól kapott meghatalmazással és engedéllyel,
13 s utazás közben egy délben azt láttam, óh király, hogy a mennyből a nap ragyogását felülhaladó fény sugároz körül engem és azokat, akik velem utaztak.
14 Mindannyian a földre estünk, és én egy hangot hallottam, mely héber nyelven így szólított meg: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.
15 Azt kérdeztem erre: Ki vagy Uram? Az Úr így felelt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
16 Ám kelj fel! Állj a lábadra! Hisz éppen avégett jelentem meg neked, hogy téged előre kezembe vegyelek, és szolgaként és tanúként használjalak annak hirdetésében, amit láttál, s amiért még megjelenek majd neked.
17 Ugyanakkor meg foglak menteni téged a néptől és ama nemzetektől, melyek közé téged küldelek,
18 hogy szemüket megnyisd, hogy sötétségből világosságra térítsd őket; Sátán fennhatósága alól Istenhez, hogy a belém vetett hit által elvehessek vétkeik bocsánatát és örökrészt a megszenteltek között.
19 Ezért, király, nem lettem engedetlen az égi látomás iránt,
20 hanem először a damaszkusziaknak, aztán a jeruzsálemieknek és a Júda egész földjén, majd a nemzeteknek hirdettem, hogy új felismerésre térjenek, és hogy odaforduljanak Istenhez, aztán az új felismerésre téréshez méltó tetteket cselekedjenek.
21 Ilyen dolgok miatt fogtak el engem a zsidók a szent helyen és kísérelték meg, hogy meggyilkoljanak.
22 Elnyerve, s a mai napig élvezve az isteni gondviselés oltalmát, itt állok mégis, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmivel sem mondok többet azoknál, amikről a próféták és Mózes is megmondták már, hogy azoknak meg kell lenniük:
23 hogy tudniillik szenvedőnek kell lennie a Felkentnek, hogy elsőként kell feltámadnia a halottak közül, hogy világosságot kell hirdetnie mind a népnek, mind a nemzeteknek."
24 Amikor Pál védelmére ezeket elmondotta, Fesztusz nagy hangon felkiáltott: „Elment az eszed Pál, a sók tanulás kavarog benned az őrültségig!"
25 „Nem vagyok őrült, magasztos Fesztusz - felelte Pál -, hanem igaz és józan szavakat szólok.
26 Hiszen ismeri a dolgokat a király is, akihez szabadon szólhatok. Meg vagyok győződve, hogy e dolgok közül semmi sem maradt rejtve ő előle, mert nem valami zugban történtek ezek.
27 Hiszel Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel."
28 Agrippa erre így szólt Pálhoz: „Rövidesen ráveszel, hogy én is keresztyénként lépjek föl."
29 Mire Pál: „Esdek az Istennek, hogy akár rövidesen, akár hosszabb idő múltán nem csak te, hanem mindazok, akik ma hallgatnak engem, olyanokká legyenek, amilyen én vagyok, ezeket a bilincseket kivéve."
30 Erre a király, a helytartó, Berniké és a velük ülők felkeltek,
31 elvonultak, és azt beszélték egymás között, hogy ez az ember semmi olyant nem cselekszik, ami halált vagy bilincset érdemelne.
32 Agrippa pedig mondta Fesztusznak: „Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem fellebbezett volna."
1 Mikor megtörtént a döntés, hogy elhajózunk Itáliába, Pált és más foglyokat átadták egy Juliusz nevű századosnak, ki őfelsége zászlóaljából való volt.
2 Beszálltunk egy adramitténumi hajóba, mely az ázsiai partokra készült vitorlázni, s elindultunk. Velünk volt egy tesszalonikai macedón is, Arisztarchosz.
3 Másodnapon Szidonban kötöttünk ki, s mivel Juliusz emberszeretőleg bánt Pállal, megengedte, hogy a barátaihoz menjen, és azok gondoskodását élvezze.
4 Onnan tengerre szállván Ciprus alatt vitorláztunk el, minthogy a szelek ellenkezőek voltak.
5 Miután a Kilikia és Pamfilia partját mosó tengert áthajóztuk, a lükiai Mürrába érkeztünk.
6 Ott a százados egy Itáliába tartó alexandriai hajót talált, és arra felszállított bennünket.
7 Jó sok napig késéssel hajóztunk, s alig tudtunk Knidosz közelébe jutni, mivel a szél nem engedte. Szalmóne mellett, Kréta alá hajóztunk el,
8 de alig tudtunk mellette elhaladni. Majd egy bizonyos Szép Kikötőnek nevezett helyre érkeztünk, melyhez közel volt Lazája városa.
9 Meglehetősen sok idő elteltével, s amikor már amiatt is veszélyes volt a hajózás, mert a nagyböjt ideje elmúlt, Pál megintette a hajózókat:
10 „Férfiak, úgy veszem észre, hogy nemcsak a hajótehernek és a hajónak, hanem a lelkeknek, nekünk magunknak is bántalmunkkal és nagy kárunkkal jár majd a hajózás."
11 A százados azonban inkább adott hitelt a kormányosnak és a hajó gazdájának, mint annak, amit Pál mondott.
12 Mivel a kikötő alkalmatlan volt a kitelelésre, a többség azt a tervet fogadta el, hogy elhajóznak onnan, hátha valamiképp eljuthatnának Főnixbe, és ott telelhetnének ki. Főnix Krétának olyan kikötője, mely a délnyugati és északnyugati szélnek ellenében néz.
13 Miután gyenge déli szél fújt, azt vélvén, hogy elhatározásuknak urai lehetnek, felszedték a horgonyt, és Kréta mellett, ahhoz közel hajóztak el.
14 Nem sokkal azután orkánszerű szél csapott rájuk, melyet Eürakülonnak neveznek.
15 Ez a hajót magával ragadta, s amikor a hajó nem volt képes a széllel szembeszegülni, ráhagytuk magunkat, s az magával sodort bennünket.
16 Mikor egy Klauda nevű kis sziget alá futottunk, alig volt annyi erőnk, hogy a mentőcsónakot hatalmunkban tartsuk.
17 Miután ezt felhúzták, mentőeszközökhöz folyamodtak: alul körülövezték a hajót. Félve attól, hogy zátonyra futunk, leeresztették a vitorlát és így sodortattak.
18 A vihartól erősen szorongattatva, a következő nap kidobálták a rakomány egy részét,
19 s harmadnapon saját kezünkkel szórtuk ki a hajó felszerelését.
20 Mivel sem nap, sem csillagok több napon át nem fénylettek, s mivel nem csekély viharnak voltunk kitéve, a jövőt illetőleg a megmenekülésnek minden reménységét elvesztettük.
21 Mikor hosszú ideje tartott már az étlenség, felállott közöttünk Pál, és így szólott: „Óh férfiak, engedelmeskednetek kellett volna nekem, hogy Krétából ne induljunk el, és akkor megtakaríthattuk volna ezt a kárt és veszteséget.
22 De most arra intelek titeket, hogy ne veszítsétek el kedveteket, mert közületek egyetlen lélek sem fog elveszni, csak a hajó.
23 Ezen az éjszakán ugyanis mellém állott annak az Istennek egyik angyala, akié vagyok, akinek szolgálok,
24 és ezt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Amellett lásd csak, Isten kegyelemből neked adta mindazokat a lelkeket, akikkel együtt utazol,
25 Ne veszítsétek el hát kedveteket, férfiak! Mert hűnek tartom az Istent, és hiszem, hogy minden azon a módon fog történni, ahogy mondotta nekem.
26 Valamilyen szigetre ki kell jutnunk."
27 Miután az Adrián való sodortatásunknak tizennegyedik éjjele is elérkezett ránk, éjfélkor észrevették a matrózok, hogy valamilyen föld felé vitetünk.
28 Amikor a mérőónt kivetették, harminchét métert találtak. Kis távolságra ismét kivetették a mérőónt, és huszonhat métert találtak.
29 Mivel féltek, hogy sziklás helyre jutunk, a hajó faráról négy horgonyt eresztettek le, s epedve várták, hogy nappal legyen.
30 Minthogy a matrózok azon voltak, hogy elmeneküljenek a hajóról, a mentőcsónakot le is eresztették a tengerbe, színlelve, mintha a hajó orráról horgonyokat készülnének kivetni.
31 Pál azt mondta a századosnak és a katonáknak: „Ha ezek nem maradnak a hajóban, ti sem menekülhettek meg."
32 Ekkor a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, s azt kiesni hagyták.
33 Mikor már nappalodni kezdett, Pál mindenkit bátorított, hogy élelmet vegyen magához. Azt mondta: „Már az étien várakozásnak tizennegyedik napját töltitek úgy, hogy semmit magatokhoz nem vettetek.
34 Azért kérve kérlek titeket, hogy vegyetek magatokhoz élelmet, mivel ez megmenekülésteket munkálja. Mert közületek senkinek a haja szála sem fog meggörbülni."
35 Miután így szólt, mindenki előtt fogott egy kenyeret, hálát adott Istennek, megtörte, és enni kezdett.
36 Erre mindenki jókedvre derült, és evett.
37 Mindannyiunkat összevéve kétszázhetvenhat lélek voltunk együtt a hajóban.
38 Miután jóllaktunk az eledellel, megkönnyítették a hajót azzal, hogy a gabonát a tengerbe dobták.
39 Mikor nappal lett, nem ismerték meg a szárazföldet, de valami öblöt figyeltek meg, amelynek lapos partja volt, így gondolták, ha lehet, erre hajtják ki a hajót.
40 A horgonyokat körös-körül levágták, s a tengerbe eresztették, egyúttal a kormányevezők szíjazatát fellazították, és a sudárvitorlát a fúvó szél elé vonva, a part felé tartottak.
41 Mikor egy félszigetszerű helyre jutottak, a hajót partnak taszították, a hajó orra a fenékbe fúródott, mozdíthatatlanul megállott, a hajó farát azonban az erőszakos nyomás leszakította.
42 Ekkor a katonákban az a szándék fogamzott meg, hogy a foglyokat megölik, hogy valaki ki ne ússzék, és meg ne szökjék.
43 Ámde a százados, ki Pált meg akarta menteni, megakadályozta tervüket. Megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, vessék magukat a tengerbe, és először menjenek ki a szárazra,
44 a többiek deszkákon, vagy más hajótartozékokon ússzanak ki. így történt azután, hogy mindannyian kimenekedtek a szárazföldre.
1 Csak mikor megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy a szigetet Melittának (Máltának) nevezik.
2 A barbárok nem mindennapi emberszeretetet tanúsítottak irántunk. Mert tüzet gyújtottak, és bennünket mindannyiunkat odafogadtak magukhoz a beálló eső és a hideg miatt.
3 Mikor Pál rengeteg rozsét gyűjtött össze, és azt a tűzre vetette, a hőségtől előbújt egy vipera, s kezéhez ragadt.
4 Amikor a barbárok meglátták a kezéről csüngő fenevadat, azt mondták egymás közt: „Ez az ember csak gyilkos lehet, mert az isteni igazságszolgáltatás azután sem hagyta élni, hogy a tengerből megmenekedett."
5 Ő azonban belerázta az állatot a tűzbe, és semmi kárt nem szenvedett.
6 Azok várták, hogy majd megdagad, és hirtelen holtan esik le. Mikor már sokáig várták, és látták, hogy semmi rendkívüli nem történik vele, megváltoztatták nézetüket, és istennek mondták őt.
7 Annak a helynek környékén terült el a sziget főemberének, név szerint Publiusznak a birtoka, aki felvette gondunkat, és három napon át barátságos indulattal vendégelt minket.
8 Publiusz atyja azonban láztól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, imádkozott, kezét rávetette, és meggyógyította.
9 Ennek megtörténte után a szigeten levő többi elerőtlenült is eljött, és meggyógyultak.
10 Mikor azután elutaztunk, nagy megtiszteltetésekben részesítettek minket, s gondoskodtak szükségeink betöltéséről.
11 Három hónap elmúltával egy hajón, mely a szigeten telelt át, éspedig egy alexandriai hajón, melynek a Dioszkurok voltak jelvényei, elutaztunk.
12 Lementünk Szirakuzába, három napig ott maradtunk, onnan körbehajózva, Régiumba érkeztünk.
13 Egy nap múltán déli szél támadt, úgyhogy másodnap Puteoliba jutottunk,
14 ahol testvéreket találtunk. Ezek kérlelésére hét napig náluk maradtunk, és úgy jutottunk el Rómába.
15 Puteoliból hallották meg a római testvérek is dolgainkat, és egész Appiusz piacáig és a Három Kocsmáig elibünk jöttek. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott az Istennek, és bizalmat merített.
16 Amikor Rómába bementünk (a százados átadta a foglyokat a laktanyaparancsnoknak), Pálnak azonban megengedték, hogy az őt őrző katonával együtt saját szállásán maradjon.
17 Három nap múltán magához hívatta az ott lakó zsidók főembereit. Mikor azok összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Testvéreim, férfiak, noha semmit sem tettem, ami a népnek vagy az atyai szokásoknak ellenére volna, Jeruzsálemből mégis fogságba adtak a rómaiak kezére.
18 Ezek azután, miután kikérdeztek, el akartak bocsátani engem, mivel semmi halálra méltó vád nem merült fel ellenem.
19 Mivel azonban a zsidók ellentmondtak, kényszerítve voltam a császárra fellebbezni anélkül, hogy népem ellen nekem valami vádam volna.
20 Ez okból kérettelek titeket, hogy egyrészt lássalak, másrészt elbeszélgethessek veletek. Mert Izrael reménységéért övez engem ez a bilincs."
21 Azok ezt felelték neki: „Semmiféle írást nem kaptunk felőled Júdeából, sem a testvérek közül senki ide nem érkezett, hogy hírt hozzon, vagy hogy valami rosszat szóljon ellened.
22 Méltányosnak találjuk, hogy tőled halljuk meg, hogy micsoda dolgok foglalják el elmédet. Efelől a felekezet felől pedig annyit tudunk, hogy mindenütt ellene mondanak neki."
23 Miután egy napot tűztek ki neki, többen lementek hozzá a szállására. Ezeknek azután bizonyságot tett. Kifejtette előttük az Isten királyságát, s Jézus felől reggeltől estig igyekezett meggyőzni őket mind a Mózes törvényéből, mind a prófétákból.
24 Egyesek engedtek szavainak, mások nem hittek neki.
25 Minthogy meghasonlottak egymás között, elváltak Páltól, miután Pál csak egy szót mondott: „Helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás prófétán keresztül atyáitokhoz,
26 amikor ezt mondta: Eredj népemhez, és mondd neki: Jól odahallgattok majd, mégsem látjátok be, jól megnézitek, mégsem fogtok látni,
27 mert háj nőtte be e nép szívét, úgyhogy fülük nehezen hallóvá lett, szemüket álom csukta be, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel belátásra ne jussanak, meg ne térjenek, s én meg negyógyítsam őket.
28 Ez pedig legyen tudtotokra, hogy az Istennek ez a megmentő hatalma a nemzetekhez küldetett, s ők meg is fogjak hallani."
29 Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak.
30 Két egész évig maradt az apostol a saját bérelt szállásán, s fogadta szívesen mindazokat, akik hozzá mentek.
31 Bátran, szabadon és akadálytalanul hirdette nekik az Isten királyságát, és tanította az Úrra, a Felkent Jézusra vonatkozó igazságokat.